Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 178

városfejlesztő tényezőket is bekapcsolt Pécs város életébe, amelyek közvetlen hatásai csak a századfordulóra válnak nyilvánvalóvá. A pécsi bankpiac fejlődésén és a bankárok szerepén keresztül arra keressük a választ, hogy a dunántúli városokra - így Pécsre is - jellemző, a kisebb fejlődési dinamikából fakadó hátrányokat hogyan sikerült a 20. század elejére ledolgozni. Pécs már a korszakunkban is a Dunántúl legnépesebb városa, a Dél-Dunántúlon az egyetlen vetélytárs nélküli regionális központja volt. A nagy múltra visszatekintő kereskedővárost nagyobb városnépessége és szabad királyi városi rangja sem védte meg a hanyatlástól, s Pécsett már a 19. század első felében megfigyelhetőek a hanyatlás egyes jelei, melynek okát a kortársak is keresték: „szűk határa és hajózható folyó hiánya miatt ez a város igazi kereskedelmi központtá nem lehet", írta Pécsről az akkor még prosperáló Duna-parti vetélytárs, Zombor város tanácsosa 1828-ban.

17 Ha nem is a folyó, de a fővárossal összekötő vasúti fővonal hiánya (amit az 1852 után megépült Pécs-Mohács vasút márcsak speciális funkcióinál és rendeltetésénél fogva sem pótolhatott) egészen 1882-ig az országos forgalom perifériájára szorította a várost, ami különösen a dualizmus első évtizedeiben megnehezítette mind a város fejlődését, mind pedig a legdinamikusabb iparágak helyben történő meghonosodását.

18 Ellentétben a Győrben, illetve a Szombathelyen tapasztaltakkal, a külföldi vállalkozók elkerülték a várost, s csak a dualizmus utolsó két évtizedében nő meg a város iránt a pénzpiaci érdeklődés, amely - a hitelintézeteken keresztül - a budapesti tőkék nagyobb arányú beáramlásához vezetett. Az 1845-ben - a városi és a vármegyei elit kezdeményezése nyomán megalakuló Pécsi Takarékpénztár az 1860-as évek végéig egyetlen pénzintézetként „Pécs városának egyik irányadó tényezőjévé vált". Az intézet eredeti célkitűzésének megfelelően hosszú évtizedekig főleg csak takarékpénztári üzlettel foglalkozott, s egészen az 1890-es évekig nem érdeklődött komolyabban a kereskedelmi banki tevékenység, valamint az alapítások iránt, tette ezt egy olyan időszakban, amikor az ország bankpiacait jellemző gründolási láz amúgy is elkerülte a várost.

19 A Takarékpénztár fennállásának 50. évfordulóján Aidinger János polgármester beszédében külön kiemelte, hogy „ezen intézet sohasem tekintette magát nyerészkedő vállalatnak, hanem oly közgazdasági intézménynek, mely az anyagi erők összegyűjtése és megtakarítása által a jólét emelője, és ennek kapcsán a város anyagi és szellemi felvirágzásának hathatós tényezője".

20 Az intézet már a kezdetektől szoros 17 Rúzsás 1963 = Rúzsás L.: Városi fejlődés a Dunántúlon a 18-19. században. In: MTA DT1. Értekezések 1962-63) Bp., 1963. 290. 18 Bár igen korán, 1854-57 között megteremtődött Pécs-Bányatelep és Mohács között a vasúti összeköttetés, amelynek jelentősége a város szempontjából korántsem volt olyan nagy, mint azt gondolhatnánk. A DGT tulajdonában lévő szénszállító vasút nem helyi vállalkozói tőkéből épült, s a helyi vállakózások fellendítésében alig játszott szerepet. A korszakban a fővárost a vidéki városokkal összekötő fővonalak jelentősége nőtt meg, amelyek jelentősebb szerepet játszottak a forgalomban, mint a vízi szállítás. 19 BML XI. 204/65. es., (Nyersmérlegkönyv.) A jelentős takarékbetéti és jelzálogkölcsönzési üzletág mellett a váltó és a folyószámla üzletágak forgalma csak az 1890-es évektől mutatott jelentősebb növekedést. 20 BML XI. 204/1895., a Pécsi Takarékpénztár 1895. évi jubileumi ülés jegyzőkönyve.