Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 146

is haszon vehető tagok volnának. Telepy is felmutatá ez alkalommal jól sikerült ködfátyolképeit. Pécsett a török mecset alatti kórház olly rósz, ronda állapotú, hogy még ehhez foghatót a maga nemében soha nem láttam. Nem hogy kigyógyulna itt a beteg, hanem még az ép ember is megbetegednék ez elhagyatott kórházban. A megyeház sem válik díszére Baranyának; de e helyett már mást szándékoznak építeni. A régi közmondás azt tartá: hogy »nemetnek Bécs, magyarnak Pees«. Azonban az idők megváltoztak, és most talán inkább igy lehetne ama közmondást megfordítani: »magyarnak Bécs, németnek Pees«; az az: most sok magyar inkább szereti Bécset mint Pécset, és sok német jobban szereti Pécset mint Bécset. A szerencsétlen mohácsi ütközet előtt, Pécs igen virágzó állapotban, s roppant kiterjedésű lehetett, és akkor talán ki is állhatá a versenyt Bécs városával, mi abból is kitetszik, hogy a nagy Lajos által alapított pécsi akadémiában, a török háborúskodás alatt 2000 egyén tanult, s ezek közül a mohácsi ütközetben 300 vitézül esett el. Azonban a sors koczkája elvettetvén, úgy ütött ki a dolog, hogy Bécs városa óriásilag gyarapodott, épült, s nagygyá, erőssé lett, - szóval vetélytársát, a háborúskodás közepett romokba dőlt Pécset magától messze elhagyá. De van egy dolog, miben Bécs még sem mulhatá felül Pécset, s ez az , hogy itt alkotmányos életünk egyik sugara, a megyében diadalmasan öszpontosúl. Adja isten, hogy ezen politicai élethez járulván Pécsnek s Baranyának igen szépen fejlődő ipara, e tekintetben is minél inkább megközelítse Bécset. Adja isten, hogy Pécsett a magyar elem olly túlnyomó és uralkodó legyen mint a német elem Bécs városában !"

25 Összegzés Vahot írása nem tekinthető precíz, tényszerű, pontos adatokat tartalmazó beszámolónak, hiszen ne feledjük, hogy azt a Pesti Divatlap közönségének írta. Az sem mellékes, hogy a szerző ekkor még mindössze 25 éves ifjú ember, aki a mulatságokat, táncvigalmakat és a sűrűn emlegetett női bájakat legalább annyira fontosnak tartotta, mint a nagygyűlés szaküléseit. Azonban a „kívülálló" szemével sok mindent észrevett, ami felett egy „tüke" lokálpatrióta esetleg szemet hunyt volna. így észrevételei, kritikái, megjegyzései, ha esetenként szubjektívek is, mindenképpen érdekes és értékes adalékok lehetnek a helytörténészek számára. És azon is elgondolkozhatunk, hogy napjainkban a régi szólás melyik változata érvényes: „németnek Bécs, magyarnak Pécs"? vagy netán még mindig a Vahot-féle változat az érvényes, mely szerint „magyarnak Bécs, németnek Pécs"?! Szerző ezúton is köszönetét fejezi ki Kenderes Mária főgyógyszerésznőnek a korabeli dokumentumok rendelkezésre bocsátásáért! 25 Vahot 1845b. 694-695.