Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

TANULMÁNYOK - KISS MÁRIA MAGDOLNA: A bellyei uradalom Mária Terézia korában

Azonban már 1742-re nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyenfajta külterjes mezőgazdaságba sok legelőt igénylő szilaj állattartás a népesség növekedésével, valamint az uradalom igényével egyidőben nem tartható fenn. Erről tanúskodnak az említett év csökkenő termény átlagai, illetve az állatok egy családra jutó csökkenő adatai.

16 Az uradalom igényeit leginkább a jobbágyai számára előírt kötelezettségekből ismerhetjük meg. Az úrbérrendezést megelőző szolgáltatásokról bőséges adatokat nyújtanak az említett kilenc kérdésre adott válaszok. 1767 előtt egyik helység sem rendelkezett urbáriummal a Duna-Dráva szögén, de annál többen említenek bizonyos „contractus"-okat. Ezeket kb. 1700 és 1760 közötti időszakban kötötték a falvak az uradalommal, illetve az éppen hivatalban levő uradalmi elöljáróval. A felmérés idején az ilyen szerződések szövege már nemigen található meg a falvak elöljáróságain, legtöbbjük elveszett, elégett. A további elbeszélésből kiderül, hogy ezek a szerződések, kivéve a majsiakét, már érvényüket veszítették 1766-ra, és mind megkötésük idejére, mind tartalmukra vonatkozóan bizonytalanságok, tévedések olvashatók ki a lakosok válaszából. Meglepő, hogy maguk a jobbágyok milyen hanyagul bánnak a számukra fontos iratokkal. Ezért felvetődik a kérdés, hogy az uradalom vajon komolyan vette-e a szerződéseket, és volt-e meghatározó szerepük a jobbágyi szolgáltatások megszabásában? Három, sajnos hiányos uradalmi leírás és összesítés került elő a kérdéses időszakból, melyek jól kiegészítik a kilenc kérdőpontra adott válaszokat, és a kérdésekre is megadják a feleletet.

17 1714-ig a bellyei uradalom falvai pénzben váltották meg a földesúrnak járó összes szolgáltatásukat: a robotot, az árendát, a kilencedet és a földesúr konyhájára szánt élelmiszerféléket, háziipari termékeket. Bizonyára a következő időszakban, 1714 és 1736 között születhetett a jobbágyok elbeszélésében szereplő szerződések nagy része, mert az 1736-os uradalmi leírás azt a helyzetet rögzíti számadatokkal, amire úgy emlékeznek 1766-ban a falvak lakói, mint Savoyai idejére, amikor még minden könnyebb volt. Ebben az időben az uradalom a területén lévő szinte minden nemzetiséggel megállapodott. A szerződések lényegében az addig kialakult gyakorlatot foglalták írásba, kivételt a robot képezett. A jobbágy ugyanis évi 8, a zsellér 4 napot robotolt, vagy ha akarták, mindezt megváltották. A megváltással ekkor csak a székelyszabariak éltek. Az árendát továbbra is egy összegben, „summa"-ban fizették, valamint a többi szolgáltatást ugyanúgy pénzben megváltották, kivéve a kilencedet, amit természetben álltak. A fenti általános vonások mellett az egyezményeknek a lakosok nemzetiségi hovatartozásától és megtelepedési idejétől függően sajátos jegyei is voltak. Az 1766-ban megkérdezett 8 magyar falu közül csupán 4 tud arról, hogy szerződést kötöttek az uradalommal, közülük három kiváltságot élvezett a török korban: Kopács és Várdaróc vakuf birtok, Laskó város volt, Csúzát pedig a 17. század elején népesítették be újra. 16 Lásd bővebben: Kiss, 1988. 57-62. 17 Magyar Országos Levéltár: Urbaria et Conscriptiones F. 61. N. 47. 1714 és F. 94. N. 25. 1736., végül F. 93. N. 44. 1752. A bellyei uradalom községeinek összeírása.