Baranya. Történelmi közlemények. 7-8. évfolyam (1994-1995)

NAPTÁR - A mulattatva oktatás pécsi mestere: Sirisaka Andor (Szirtes Gábor)

ismert külső szerzői közé tartozott, a Pécsi Közlöny pedig állandó színházi referensként alkalmazta. Hírnevet elsősorban irodalmi tevékenységével, tudományos, ismeretterjesztő könyveivel vívott ki magának. A Várady-féle Baranya múltja és jelene (Pécs, 1896) című monográfiájában ő a népoktatással foglalkozó fejezet szerzője. Tehetségét, gyűjtőszorgalmát és szakmai felkészültségét egyaránt bizonyítja, hogy az alig több mint négy évtizedes életút és másfél-két évtizedes alkotópálya során öt könyvet is írt. Az 1886-os Babomról című után az 1888-as Anyósok könyve következett, amely még a szerző életében újabb két kiadást is megélt 1891-ben és 1900-ban. Majd egy újabb harmadikat, 1992-ben, szintén Pécsett, a Pannónia Könyvek sorozatban. Ennek megírásában Sirisaka segítségére volt többek között Feiler Mihály, Haksch Lajos, Lenkei Lajos és Várady Ferenc pécsi hírlapszerkesztők, Rónaky Kálmán jogszigorló. A született agglegényként számon tartott Sirisaka tanító úr stílszerű témához nyúlt és alapos munkát végzett: a Kárpátoktól az Adriáig, sőt még az amerikai magyaroktői is gyűjtöttWyagot ehhez a könyvhöz. Szellemeskedő hajlamát szabadjára engedve nagy ügyszeretettel komponálta kötetbe az összegyűjtött vicceket, szólásokat, adomákat, szótorpedókat. A kötet bevezetőjében kultúrtörténeti távlatot adott e sok-sok humort, fonákságot, helyzetkomikumot és emberi gyarlóságot reprezentáló gyűjteménynek, amely napjainkban a történeti kulturális-antropológiával, érzelem- és magatartástörténettel foglalkozók, a letűnt idők örök emberi hétköznapjait átszövő népgondolkodás és közmentalitás iránt érdeklődő szakemberek sajátos szöveggyűjteményeként forgatható. 1891-ben jelent meg újabb országos gyűjtőmunkán alapuló könyve, a Magyar közmondások gyűjteménye, melyben Sirisaka mintegy negyven tanító és tanár, közel húsz pap, plébános, káplán és lelkész segítségével dolgozta fel anyagát, de a gyűjtésben mintegy száz fős „munkatársi" gárda is közreműködött, foglalkozásukat tekintve szinte a korabeli teljes magyar társadalmat reprezentálva. A mintegy tízezer közmondást tartalmazó munka bevezetőjében foglalkozik a közmondások különböző elnevezéseivel, hasznával, kiterjedésével, módjaival és modorával, a nyelviség (symbolizmus) szerepével a közmondásokban, a nyelvsajátság kérdéseivel, a nyelvvirágokkal, valamint a közmondás rokontársaival, például a szójárásokkal, a szójátékokkal, az adomával, a pédabeszéddel. A téma gazdag irodalmát is felvonultatja, a XVI. századtól a XIX. század végéig. A ma is haszonnal forgatható könyv a korabeli szakirodalom alapos ismeretéről tanúskodik, hiszen a felhasznált szerzők között találjuk például Szenczi Molnár Albertet, Pázmány Pétert, Mikes Kelement. Szvorényi Józsefet, Erdélyi Jánost, Dugonics Andrást, Kriza Jánost, Ballagi Mórt, hogy csak a legismertebbeket említsük. A közölt anyag - egy pragmatikus életfelfogás és életszemlélet szemszögéből vizsgálva - gazdag tárházát jelenti a családdal, a háztartással, a társadalmi viszonyokkal kapcsolatos életbölcsességeknek, az időjárási viszonyok, a gazdálkodás sokévszázados tapasztalatainak, számos kortól és időtől független erkölcsi szabálynak és normának. Méltán állapítja meg Sirisaka, hogy a közmondások „a népből vévén eredetüket, annak kegyében megmaradtak, és mint a népszellem igazi gyermekei, hazájuk mindenkor biztosítva van." További, máig feldolgozatlan publicisztikái mellett a kilencvenes évek köze-