Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: A névmagyarosítások történetéhez

A költségek csökkentése érdekében a kormány úgy rendelkezett, hogy a névváltoztatás céljára az anyakönyvi kivonatok helyett díj- és illetékmentes „Értesítő"-t, ill. 32 „Tanúsítványit állítsanak ki. A kérvények illetékét pedig két pengőre szállította le. Az 1933-tól kibontakozó névmagyarosítási kampány tagadhatatlanul nem volt mentes bizonyos túlkapásoktól, erkölcsi nyomás alkalmazásától, amit főként a német birodalmi és a magyarországi német lapok fel is nagyítottak. Azt, hogy a hivatalokban, a közigazgatásban kényszerítő eszközöket használnak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is kárhoztatta és megtiltotta 1934-ben (HORVÁTH 1986. 598). Ugyanilyen szövegű körrendeletet adott ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolák részé33 re. A névmagyarosítások erőltetését Darányi Ignác miniszterelnök is elítélte 1937-ben (TILKOVSZKY 1981. 921-923). A névmagyarosításokat ugyancsak elmarasztalta a magyarországi német kisebbség radikális és mérsékelt szárnya is. Az utóbbi vezetője Gratz Gusztáv Darányi miniszterelnök fenti nyilatkozata után írt memorandumában változatlanul arról panaszkodott, hogy a névmagyarosításoknál az iskolákban, katonaságnál, államvasutaknál stb. továbbra is kényszert alkalmaznak (TILKOVSZKY 1981. 896-900, 904-905, 1118). A legvilágosabban látó emberek is kikeltek a névmagyarosítás erőszakolása ellen. Krisztics Sándor egy előadásán hangsúlyozta 1936-ban, hogy nem a külsőségek a lényegesek, hiszen „...gyakran többet tudnak használni ennek az országnak azok az idegen nevű, de szívben magyar férfiak, mint a fajmagyarok, akiknek csak az a törekvésük, hogy minél többet szerezzenek maguknak" (HORVÁTH 1986. 586). Úgy véljük, hogy teljes mértékben el kell ítélnünk a névmagyarosítási mozgalmat, mert egy meglévő asszimilációs folyamatra, ill. annak egy jelenségére, a névmagyarosításokra akart hatást gyakorolni. Nemcsak a külső hatás, erkölcsi nyomás vizsgálata igényelhet azonban még további helyi kutatást, hanem mindenek előtt a megvalósulás mértéke, a névmagyarosítások tényleges száma is. Az objektív vizsgálatot megnehezíti a névváltoztatási statisztika hiánya, Baranya megyében pl. 1933 és 1943 között 2902 névváltoztatás történt - Pécset nem számítva - az alispán jelentései szerint. Sajnos ezek a jelentések a politikai elvárások miatt statisztikailag megbízhatatlanok, mert az egyes jegyzők és főszolgabírák mást és másképpen jelentettek. A névváltoztatásoknál értelemszerűen az egyes családokat, a helyi lakosokat, jóváhagyott engedélyeket kellett volna figyelembe venni. Az esetek többségében azonban valamelyik szemponttól eltértek. A Siklósi járás főszolgabírája rendszerint nem az egyes családokkal számolt, hanem a családfőkhöz hozzávette az összes családtagot a legkisebb csecsemővel együtt. Mohács város polgármestere általában az anyakönyvi névváltoztatási bejegyzésekről tudósított, ahol természetesen a Mohácson születettek szerepeltek, függetlenül lakóhelyüktől. Egyes jegyzők (pl. a somogyi) a helyi lakosokhoz hozzávették a helyi születésűeket is. Ez utóbbiakat a lakóhelyükön is beszámították, vagyis kétszer számol-