Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: A névmagyarosítások történetéhez

NAGY IMRE GÁBOR A NÉVMAGYAROSÍTÁS TÖRTÉNETÉHEZ Névváltoztatás, névmagyarosítás, névmagyarosodás. Nem ismeretlenek ezek a fogalmak a 19-20. századi magyar történelemben. Gyakran egymás helyett is használták, pedig •nem ugyanazt jelentik. A névváltoztatás a vezetéknevek hivatalos engedéllyel való megváltoztatása. Ennek egyik fajtája a névmagyarosítás, az idegen hangzású vezetéknevek - hivatalos engedéllyel történő - magyarral való felcserélése. A magyarosításon kívül még a névváltoztatáshoz tartozik a rossz hangzásúnak vélt nevek (pl. Sánta, Púpos, Elefánt) megváltoztatása (BENKŐ 1948. 40). Ide tartozik még a túl gyakori nevek (pl. Nagy, Kovács) megmásítása és az idegen hangzású nevek felvétele is. A magyarországi névváltoztatásokra 1881-től - a névmagyarosítási mozgalom indulásától - az egyértelműség kedvéért a névmagyarosítás kifejezést használjuk, mert ez volt a céljuk. A névváltoztatások döntő többsége 1881-ig is névmagyarosítás, ám hangsúlyoznunk kell, hogy az 1860-as, 1870-es években még engedélyezték az idegen hangzású nevek felvételét is. Az 1880-as években már kevésbé, az 1890-es években pedig elvileg egyáltalán nem. A hivatalos jogi szabályozás esetén viszont mindenkor a névváltoztatás kifejezést alkalmazzuk, mert ebben az esetben nemcsak a magyarosítást szabályozták. A statisztikában ugyancsak a névváltoztatás kifejezést használjuk, mert ilyenkor minden, nemcsak magyarosított - rossz hangzás, túlzott gyakoriság, családi okok (kompromittálás, törvénytelen származás stb.) miatt megváltoztatott - nevet számba vetlek. A mesterséges, hivatalos névváltoztatások mellett főként a 19. században előfordultak még a közösség által létrehozott névcserék, magyarítások is. Névmagyarosodásnak nevezzük, amikor egyes idegen eredetű vezetéknevek hatósági engedély nélkül, szabadon megmagyarosodtak (pl. Kovácsicsból Kovács, Langhból Láng, Moritzból Móric lett). Ezt természetesen csak azokkal az idegen nevekkel lehetett megcsinálni, amelyeket a köznép magyarítani tudott (FÜLÖP 1985. 47-53). A vezetéknév kialakulása, megszilárdulása és szabályos öröklődése több évszázados, lassú folyamat volt. Szorosan összefüggött az írásbeliség elterjedésével. A közigazgatás, adózás, katonáskodás megkövetelte a személyek pontos azonosítását, ami a vezetéknevek állandósulásához vezetett (KÁLMÁN 1989. 66-71). Ezenkívül a magánjogi jogügyletekhez (öröklés, adás-vétel, házasságkötés stb.) is szükségessé váltak az állandó, öröklődő vezetéknevek. Mindaddig, amíg a vezetéknevek nem állapodtak meg, többé-kevésbé szabadon váltogathatták azokat, nem beszélhetünk a mai értelemben vett hivatalos névváltoztatásról. A vezetéknevek állandósulása és a névváltoztatás megtiltása, illetve hivatalos engedélyhez való kötése két, egymáshoz szorosan kapcsolódó folyamat volt. Jól példázza