Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

DOKUMENTUM - Sumony, Szentiván és Vásárosszentgál fapecsétnyomóiról (Bezerédy Győző)

Gyors megoldást csak egyetlen anyag alkalmazásával lehetett elérni, s ez a kemény fa volt. A fa eddig sem volt ismeretlen a szfragisztikában, a tudományos irodalom is említést tesz használatáról. Bertényi Iván a következőt jegyzi meg erről: „A pecsétnyomó (tiparium) mindig valamilyen kemény anyagból készült. Bronz, sárgaréz, ezüst (pecsétgyűrű esetén) arany, ritkábban ólom, különbözű kövek (gemmák), elefántcsont, kemény fa egyaránt szolgálhatnak pecsétnyomóként."

3 Ez utóbbi kijelentés igazolódott be akkor, amikor három, egymáshoz közel fekvő kis település fából készült pecsétnyomója került elő egy magánhagyatékból.

4 Ezek a következők: Vásárosszentgál, Sumony és Szentiván. Mindhárom falunak ismert a viaszlenyomata, sőt Szentivánnak és Sumonynak megmaradtak a fém tipariumai is. Mindezek alapján megállapítható az, hogy a fém és a fa pecsétnyomók méretben, rajzolatban teljesen megegyeznek, de megegyeznek a feliratok betűtípusai is. Szentiván réz pecsétnyomójába pl. folyó (kurzív) írással lett bevésve a falunév, és pontosan ilyen írással készült el a felirat a fa pecsétnyomón is. Ezt semmiképp sem csinálhatták más módon, mint úgy, hogy a fadúcra vésés előtt rányomták a festékes negatívot és a festett részt kivésték a fából. A fehér, tehát negatív rész így kidomborodva maradt s a lenyomatban pozitívvá változott. Ez a megoldás igen egyszerű, bár a kisméretű pecsétnyomó elkészítése mégis nagy kézügyességet igényelt. A színvonal, a pecsételő dúcok kifaragásának technikája egyértelműen azt bizonyítja, hogy mindhárom tipariumot ugyanaz a személy készítette el, aki a fafaragásnak, a fa megmunkálásának igen magas színvonalán állt. Természetesen ezt a megoldást csak addig használták, amíg el nem készült a festékes nyomásra alkalmas réz pecsétnyomó, kidomborodó betűkkel és pecsétképpel, valamint amíg divatba nem jött a gumi nyomófelületű pecsétnyomó. Éppen a kivitelezés nehézségei miatt azonban egyre több falu kezdte elhagyni a képmezőben levő, sokszor nagyon is bonyolult rajzolatot. Ezt a folyamatot elősegítette az írásbeliség elterjedése is. A pecséteken jobbára eddig a rajzon volt a hangsúly, a szöveg inkább a földesúr, a vármegye részére íródott. Mostantól ez a hangsúly a képről a szövegre tolódott át, olyannyira, hogy a kép lassan kezdett feleslegessé válni. Végezetül teljesen egysíkúvá, sablonossá váltak ezek a pecsétek. Csak a szöveg maradt meg, ami nem tartalmazott mást, mint a falu nevét, esetleg a vármegyét, ritkábban a járást az állami törzskönyvbe vételt jelölő évszám mellett.