Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

MŰHELY - NÁDOR TAMÁS: A „Nótás kapitány" (Asszonyi László színigazgatóságának éveiről)

felfüggesztéséről. A színház régi, megbecsült tagja, Danis Jenő pedig a városi vezetés nevében közölte, hogy a színházat nem zárják be, a társulat megkapja fizetését. Asz­szonyi' felszereléseit a szokásos használati díj ellenében átengedte a színháznak. A vál­ság megoldottnak látszott, november 21-én, vasárnap délután megtarthatták az első előadást a renovált színházban. Mikszáth-Harsányi jól bevált darabja, A Vén gazember került színre 19 , ezt követte a Csókos asszony, a Noszty fiú esete Tóth Marival. Ezzel azonban még nem zárult le a színház válsága, melyet a fővárosi lapok is alaposan meg­szellőztettek. A sajtó által szerencsétlen lépésként értékelt döntéssel a városi vezetés ­ahelyett, hogy arra való művészembert hívott volna meg az igazgatói posztra - három­20 tagu bizottságot nevezett ki a színház élére." Dec. 3-i ülésén a színügyi bizottság úgy határozott, hogy a színházat nem adja vissza Asszonyinak (mivel nem tudott megálla­podni összes hitelezőjével), hanem új pályázatot ír ki a színház bérletére, s azon a szín­ügyi bizottság szívesen látja részvételre Asszonyi Lászlót is. Asszonyi természetesen nem pályázta meg a színidirektorságot. Azt Fodor Oszkár nyerte el, Asszonyi pedig a színháztól harminc lépésnyire vendéglőt nyitott. A cégtáb­lán ez állott: Nótás kapitány. Asszonyi asztaltársasága

Next

/
Thumbnails
Contents