Baranya. Történelmi közlemények. 5-6. évfolyam (1992-1993/1-2)

SZEMLE - KISS Z. GÉZA: Ormánsági változások (Balázs Kovács Sándor)

ló történeti folyamat eredménye, amely akkor veszi kezdetét, amikor a szabad határhasználat korlátozása nehéz helyzetbe hozza a békés időben megszaporodó patriarchális nagycsaládokat. Igen érdekes és elgondolkodtató, hogy egy másik, az ormánságihoz nemzetiségében, vallásában, földrajzi fekvését tekintve hasonló néprajzi csoport kihasználva a kínálkozó kedvező gazdasági lehetőségeket, anyagilag megerősödve kerül ki a természettel és a társadalom visszahúzó erőivel folytatott küzdelemből, mégis hasonló demográfiai stratégiát alkalmaz, csökkentve utódainak számát. Igaz, hogy e tájegységben, a Tolna megyei Sárközben a kedvezőbb vízrajzi viszonyok, földrajzi fekvés és a kitárulkozó gazdasági lehetőségek hatására az elkülönözések után viszonylag rövid idő elteltével kialakul egy polgárosult paraszti népesség, amely bekapcsolódva az árutermelésbe gazdag jövedelemre tesz szert, és ennek megtartása érdekében, illetve abból a célból, hogy gyermekeinek is biztosítani tudja ezt a magas életszínvonalat, hasonló stratégiát alkalmaz. Végigkísérve az ormánsági hagyományos társadalom belső fejlődését úgy tűnik, hogy a markáns archaikus vonásokat hordozó társadalom súlyos megrázkódtatásokon ment át már a 18. század derekán, és többé nem tudta visszanyerni elvesztett egyensúlyát, mert szüntelen zsugorodott összetett civilizációjának bázisa: a többféle hasznosítást kínáló határ. Olyan tények jelzik ezt az egyensúlyvesztést, mint a születésszám alacsony szintje, a nő helye az ormánsági családban, a felnőtt munkaerőpótlás egyéb variánsai, amelyek világosan bizonyítják, hogy sem a nők, sem a férfiak nem éreznek többé felelősséget saját jellegzetes civilizációjuk jövője iránt. Csak az egyetlen gyermekre támaszkodó „holnapra" gondolnak, s mire felocsúdnak, már tehetetlenül sodródnak a civilizációjuk számára integrálhatatlan piaci gazdaság áradatában. Végezetül szerzőnk így összegzi eredményeit: „A 19. század derekától ívelő évtizedek tették megfordíthatatlanná az ormánsági társadalom tragédiába torkolló útját, s amikor a megszokott életmód által megkövetelt nagy mozgásteret az uradalmak modern érdekei végleg összeszorították, akkor úgy roppant össze az ősi civilizáció sokáig védelmező, de a változó világ százados kihívásai nyomán már meggyengített burka, mint erős férfikéz szorításában a papírhéjú dió. Az egyén pedig, minthogy alig ismerte még 1848 történelmi napjai idején is a piac törvényeit vagy a bérmunka igazi lehetőségeit, átmenetileg is csak úgy tudott megfelelő életszintet biztosítani gyermekének, hogy kegyetlen törvénnyé tette az egyetlen utód vállalását. Azt az egyet azután elhalmozták a szülők, nagyszülők, gyermektelen nagybácsik és nagynénik minden szükségessel, amit (szerintük) megkívánt a kor. Az ormánsági utazásra vállalkozó népi írók a harmincas években ezeket a munkától megkímélt, de végül egyedül maradt embereket látták szerencsétlenkedni a szülők által épített díszes polgárházak gazos udvarán..."