Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

TANULMÁNYOK - HORVÁTH J. GYULA: A pécsi egyházmegye kialakulása

magyar egyházszervezet, püspökségek létesítése, szerzetesintézmények és plébániahálózat mind az ő alapvetésén terebélyesedett ki. Szent István egyházszervező tevékenységének ismertetését ma sem tudjuk találóbb szavakkal megkezdeni, mint azzal a megállapítással, amit Balanyi György ír: „Egyházszervező munkájának, politikai tevékenységével ellentétben meglehetősen sok egykorú okleveles, legendás és krónikás emléke maradt ránk. Csak az a baj, hogy a fentmaradt adatok javarészt annyira semmitmondók és általánosságokban mozgók, hogy a szervezés puszta tényének megállapításán túl, másra alig használhatók." Nem lesz hát könnyű a feladat a pécsi egyházmegye kezdeteinek feltárásánál sem, hiszen nem általánosságokban mozgó megállapításokat, hanem egyházmegyénk kezdeteire vonatkozó pontos történeti adatokat keresünk. Mégis - úgy tetszik - három olyan támadási pontot tudunk megjelölni, ahol áttörhető a távolmúlt homálya. E három pont: 1. a pécsi egyházmegye alapítólevele, 2. a pécsi püspökség Szent István adományozta birtokai és végül 3. a pécsi egyházmegye népei a szent király idejében. Az alapítólevél Két egyházmegye van hazánkban, amelyeknek alapító okirata ránkmaradt: a veszprémi és a pécsi. Mindkét oklevelet mint Szent István kancelláriáján készült okmányokat tartja számon az oklevéltan. Mivel ezek a magyar egyházmegyék alapításának időszakába semmivel sem pótolható módon világítanak be, szükséges a Szent István-i oklevelekről néhány szót szólni. Ismeretes, hogy összesen tíz olyan okirat van, amelyek azzal a pretensióval lépnek elénk, hogy azokat Szent István eredeti okleveleinek tartsuk. Ezek: a veszprémvölgyi apácakolostor görög nyelvű alapítólevele, a pannonhalmi alapítólevél, a veszprémi püspökség és a pécsi püspökség alapítólevele, az 1006-ra tett oklevél a nyitrai kanonokok részére, a pécsváradi apátság 1015-re datált alapítólevele, az 1019-i és az 1024-i a zalavári apátság számára, az állítólag 1037-i bakonybéli alapítólevél és a ravennai oklevél. E tíz okmányból az első négyet valódinak, az utóbbi hatot hamisítványnak tartja a hosszas és alapos történeti kutatás. Az első négy ugyan valódi Szent István-i oklevél, de nem eredetiben, hanem másolatban maradtak korunkra. E négy oklevél volna tehát csupán Szent István okleveles munkáinak ránk hagyott emléke? A kiterjedt kancelláriai gyakorlat Magyarországon is csak jóval később indult meg, mert e kezdetleges viszonyok közt még egyáltalán nem volt az okleveleknek az a jogbiztosító szerepe, mint a későbbi évszázadokban. Az alapítás vagy birtokadományozás ekkor még szóban történt, oklevelek kiadását csupán - főleg külföldi tapasztalatokkal rendelkező egyházi intézmények vezetői - püspökök, szerzetesfőnökök kértek a királytól. Főleg azok a főpapok