Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - FRICSY ÁDÁM: A pécsi jezsuita misszió történetéből (1612-1686)

Vásárhelyi nagyon elítélte őket, mégis azt kell mondanunk hogy ezeknek volt köszönhető egyes falvak megmaradása a katolikus hitben. Gergely páter és társa rámutatott hibáikra, sőt szentségtörésükre, mellyel a gyanútlan népet félrevezették. Egy részük hallgatott az intő szóra, felhagyott eddigi módszereivel s ígéretet tett a változásra. Öten közülük rendes munkatársak lettek. Sikerült tehát ezt a „monstrumot" felszámolniok. Ehhez az első híradáshoz csatlakozik SZINY ISTVÁN páter jelentése arról, hogy Belgrádban készít fel embereket a plébániák vezetésére. Ezek közül többnek a nevét is ismerjük már, hisz később Baranya falvaiban működtek mint vallási vezetők. Az előbbiek közül kerülhettek ki azok a hitszónokok, akik szembefordultak Vásárhelyivel, akik a jezsuita papokat elkívánták az egyházmegyéből. Amíg csak ők voltak itt papok, béke volt Baranyában, mondották, de most felbolydult a nép. A rendszeres kapcsolat és az időnkénti összejövetelek segítségével nevelődtek a licenciátusok, akik most már a püspöki helynök révén engedélyezett szolgálatot teljesítettek a plébániákon, prédikáltak, kereszteltek, temettek, eskettek. A hódoltságban működő magyar jezsuiták - úgy tűnik - nagyobb megértéssel voltak a licentiátusokkal szemben, mint akár horvát rendtársaik vagy a bosnyák ferencesek.

4 MAGDALENICS páter szerint a legtöbb licenciátus csak hajszálnyira surran el a herezisek mellett - írja a püspöknek. Rómában sem tudták megérteni ezt az újfajta egyházi szolgálatot, melyet világiak végeztek. A nős papok, hitszónokok az új vallások prédikátorait juttatták eszükbe. A magyarul nem tudó bosnyák ferencesek riválist láttak a licenciátusokban, akik magyar szenténekeikkel jobban vonzották a népet, mint ők a latin misével. Azért ahol csak tehették, félreállították és letiltották a világiakat az egyházi tevékenységtől. Mint említettük, a jezsuiták se dicsérték hangosan a licentiatusokat: jól ismerték a dacoskodó, úrhatnám egyéneket. De nem tudtak nélkülük létezni, ők tartották meg a falvakat a hitben, ők gondoskodtak a számtalan kis filiális faluról, ők voltak az összekötők a misszionáriusok és a nép között. Egy-egy kálvini faluba helyezésével egész falvakat nyert vissza a katolikus egyháznak PACZÓTH FERENC és HORVÁTH JÁNOS helynök. Vásárhelyi működését elkeserítette és utódai idejét is fekete felhőként végigkísérte a hírhedt naptárvita. A Julián naptár leváltása a Gergely-naptárral nem ment simán tiszta katolikus országokban sem, de különösen sok problémát okozott itt, ebben a Dunántúli katlanban, ahol a legkülönbözőbb nemzetiségű és vallású népek laktak együtt kényszerű, de mégis elfogadott rendben. Más naptár szerint igazodtak a muzulmánok, más szerint ünnepeltek a keleti és más szerint a nyugati egyház hívei. Mint a bomba, úgy robbant Vásárhelyi hirdetése az ünnepek következő évi rendjéről. A naptár most megosztotta a katolikusokat is egymás között, mert a szlávok-horvátok, miután Matkovics Simon eljárt a törökök fővárosában, elfogadták az újat, a magyar katolikusok az ariánusokkal és kálvinistákkal együtt elutasították. A konzervatív licenciátusok azért, mert az új naptár új hitet is jelentett szemükben, azt pedig nem akarták elfogadni, a más egyházak tagjai pedig azért, mert Róma rendelte el az új naptárt. Vásárhelyi Gergely, hogy magyar híveit el ne veszítse, kénytelen volt visszakozni s Rómából engedélyt kért, hogy itt továbbra is a Julián naptárt követhessék a katolikusok. Ezzel azonban szembekerült Matkoviccsal, aki a törökök és a szlávok szemében a legfőbb egyházi ember, koronázatlan püspök volt és egyébként se szívlelte Vásárhelyit. A vita nem szűnt meg a század végéig sem. A helyzet az volt a következőkben, hogy vasárnaponkint ugyan egyformán ünnepeltek a magyarok és „a