Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

NAPTÁR - A pécsi Székesegyház 1882-1891. évi átépítésének indítékai (Boros lászló)

Úgy látszik, hogy Tersztyánszky kanonok figyelmeztetése nem maradt hatástalan, mert Scitovszky püspök azt jegyezte rá az akadémiától kapott levélre, hogy a dóm leírásával várni kell, mert az épületben megkezdett és folytatandó renoválási munkálatok folynak. Valójában ekkor a székesegyházban még semmilyen építő-renováló tevékenységet nem folytattak. Henszlmann meghívását látszólag időnyerés céljából halasztották el, de 1847-ben valóban jelentősebb átalakításra készült a káptalan. Feltehetően a napjainkban is komoly károkat okozó vizesedés miatt az altemplom használhatatlanná vált, ezért megszüntetését tervezték. A munkával kapcsolatban azonban nem Henszlmann tanácsát kérték. A káptalan a Pesten tartózkodó Tersztyánszky kanonokot azzal bízta meg, hogy a munkálatok terveinek elkészítésére vegye fel a kapcsolatot Hild Józseffel, s a káptalan nevében hívja meg Pécsre. Hildet a XVIII. században létesített középső altemplomi lejárat megszüntetésének és a fölötte elhelyezkedő Szent Kereszt-oltár lejjebb helyezésének feladatával akarták megbízni, hogy a szentély-apszisban álló barokk főoltárnál a szertartást végző pap a hajóból is látható legyen.

6 Az altemplom megszüntetésére vonatkozó tervet azonban később, alaposabb megfontolás után elvetették. Henszlmann Imre kísérletei az altemplomi lejáratok feltárására 1850 januárjában Scitovszky Jánost a pécsi püspökségből Esztergomba, a hercegprímási szék betöltésére jelölték, de 1853-ig, Girk György püspök (1853-1868) beiktatásáig még ellátta a pécsi hivatali feladatokat is. Henszlmann az új püspököt is a székesegyház vizsgálatának ügyében igyekezett megnyerni, ezúttal sikerrel. Henszlmann 1863 őszén tett első pécsi látogatása, vagyis a székesegyházban végzett szemléje után Girk püspök levelet kapott az akadémiától, amelynek tartalmával kapcsolatban a káptalan véleményét kérte. Az akadémia - nyilván Henszlmann sugalmazott ötlete nyomán - az 1710-es évek második felében létesített szentélylépcsőzet felbontásával a középkori altemplomi lejáratok kiszabadításához kérte a püspök hozzájárulását. Indoklásul méltatta a gazdag kőfaragványokkal díszített lejáratok műtörténeti értékét, a hazai középkori szobrászat megismerésében, tanulmányozásában rejlő rendkívüli jelentőségét. Ugyanakkor kifejezte arra vonatkozó szándékát, hogy a faragványos lejáratokat a dóm két középkori kóruslépcsőzetével együtt „a tudomány és a művészet érdekében, a később keletkezett elferdítések mellőzésével újjólag építészeti és szobrászati eredetiségébe visszaállítsa".

7 Henszlmann-nak az akadémia által közvetített kívánsága volt tehát az első jele annak, hogy a Pollack Mihály homlokzataival takart, még középkori állapotát őrző székesegyház a korszellemnek megfelelő, napjainkban már nem is vitatott elhamarkodottsággal végzett restaurálást nem fogja elkerülni. A káptalan a püspöknek írt válaszában feltételezte, hogy a nyilvánvalóan hosszú időre elhúzódó munkálatok jelentős rombolással, nem utolsósorban roppant költséggel járnának, amelynek viselésére a dóm és a káptalan nem vállalkozhat. Figyelemre méltó a káptalan további megjegyzése, miszerint „az akadémia kérelme most hízelgő, de a későbbiekben parancsoló lesz, mint Székesfehérváron történt".

8 A Magyar Tudományos Akadémia keretében 1858-ban megalakult az Archeológiai Bizottmány, amelynek megszervezésében a bécsi Zentralkomission-tól elszakadni