Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

NAPTÁR - „Vitam et sanguinem" - Baranyában (1741) (Ódor Imre)

A megye lovassága már januárban - kontingense besorolásával egyidejűleg - a menetparancsot is megkapta (ÉBLE 1910, 173). Gyülekezőhelyül, a szomszédos megyék felkelőivel együtt Sopront jelölték meg számukra.

11 A megyei kontingens kivonulásával arra is jó alkalom kínálkozott, hogy a megye szimbólumait - zászlaja révén - ismertté tegye. A felkelők ugyanis a kor szokásainak megfelelően, zászló alatt vonultak hadba egyik oldalán a „Patrona Hungáriáé" ábrázolásával, míg a másik oldalt az ország címerén kívül a megye, illetve Berényi püspök-főispán címere ékesítette (MILLEI 1981, 219-221). Február l-jén már Szakolcára a Morva határ közelébe kellett vonulniuk, s hamarosan az ellenséggel is összemérhették kardjukat... Legenda és valóság Az inszurrekció felállítása másutt sem ment könnyebben. Egykorú toborzó rendeletekből tudjuk, hogy a „szép és ketsegtető szóval" való rábeszélés nem mindig járt kellő eredménnyel, s bizony a felkelő sereg soraiba is betoborozták - éppen úgy, mint a sorhad ezredeibe - a rabokat és kóborlókat (MARKÓ 1941). A felkelés siettetése is megbosszulta magát; példaként az elsők között kiállt (1741 decemberében) pozsonyi inszurgensek csúfosan végződő királynői szemléjét említhetjük. A viszonylag jól felszerelt, de rendezetlen had „piperés cigány karaván" benyomását nyújtva azt a látszatot keltette, mintha „Nemes Pozsony Vármegye zászlók alatt lopni menne ' (ÉBLE 1897, 573). A késedelem és az ebből fakadó zavar még inkább jellemezte a szerveződő nemesi felkelést. A Tiszántúli Kerület különösen nehéz helyzetbe került, olyannyira, hogy komolyan felmerült otthon maradásuk gondolata. Ahol pedig a főispán erőteljesen, nem egyszer erőszakosan kívánt a törvénynek érvényt szerezni - mint például BATTHYÁNY LAJOS gróf VAS megyében -, ott zendülés tört ki. SOMOGY inszurgensei is „megbakolták magukat" PATACSITS főispán eljárása következtében (ÉBLE 1897, 575). A túlzott buzgalom fordult visszájára ESTERHÁZY ANTAL herceg esetében is, aki egy egész ezred fölállítását vállalta, portális kötelezettségének teljesítése után viszont csak szedett-vedett gyülevész népet tudott felvonultatni. Az idős nádor (hivatalból az inszurrekció főparancsnoka) félszeg intézkedései s az ebből fakadó közjogi vita is hátráltatta a szervezés munkáját, melyet további hatásköri súrlódások tetéztek (ÉBLE 1897, 577-578). A „gyöngyösi tumultus" a zsoldkérdés kapcsán ugyancsak az egységes álláspont hiányát hozta felszínre. A legnagyobb zavart mégis maga a haditanács okozta. A felkelőket ugyanis német egyenruhába akarták öltöztetni és német vezényszóval kiképezni. Mindkét törekvés felháborodást váltott ki és elkeseredett tiltakozást eredményezett. A csongrádi felkelők például kijelentették, hogy inkább meghalnak, de nem veszik magukra a „kaputot". A szabolcsiak pedig összekaszabolták kapitányukat, mivel az nem ellenezte velük együtt a német ruhát. A németes köpönyeg miatti háborgás nem szűnt meg a felkelés elbocsátásáig (BORÚS 1985, 416). A vezényleti nyelv kérdését sem lehetett egykönnyen megoldani. Az egységes és könnyebb vezetés egyértelműen a német nyelv mellett szólt, melynek katonai jelentőségét nem lehetett megkérdőjelezni. A magyar nemesi öntudat azonban minden