Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)
MŰHELY - L. IMRE MÁRIA: A katolikus németség népi hitélete a pécsi egyházmegyében
tanfolyamokat, színielőadásokat és bálokat. Az egyletben szigorú rendet és fegyelmet tartottak. A rendbontást és részegeskedést pénzbírsággal, illetve a közösségből való kizárással büntették. Rendezvényeiket a leányegyletek bevonásával szervezték. Figyelemreméltó, hogy az egylet könyvtárában a szakmai tájékozódás mellett (a lehető legteljesebb számban német nyelvű szakfolyóiratokat járattak, illetve hozattak Németországból) alkalom nyílott a napi közéleti tájékozódásra is. Járatták Christliches Volksblatt, Alte-Neue Welt, Fünkfkirchener Zeitung, Pécsi Közlöny, Nép, Dunántúl, Mohácsi Hírlap, Nemzeti Sport stb. lapokat. A könyvtár állományára és minőségi színvonalára még a háborús évek elején is ügyeltek. Az Egylet 1935-ben 200 kötettel rendelkezett. Rendhagyó, hogy az alapító tagok és családjaik kamat nélküli kölcsönt vettek fel a könyvtárállomány gyarapítására. A Római Katolikus Ifjúsági Egylet (a Földműves Ifjak Egyesülete) hasonló szabályzattal és céllal alakult 1890-ben. 25 Ez Magyarországon az első katolikus agráregyletként került a köztudatba. Szemléletében előlegezte a később meginduló KALOT, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos mozgalmának programját. Tagjaik az 1910-es évektől rendszeresen résztvettek országos mezőgazdasági és állattenyésztési kiállításokon, ahol modern mintagazdaságuk és eredményeik alapján számos kitüntetést és oklevelet nyertek. A Földműves Ifjúsági Egylet szervezeti felépítése csak néhány vonásban tért el az Iparos Egyletétől. Tagjai sorába a földműves ifjak már 15 éves kortól jelentkezhettek. A dékán helyett seniorokat választottak. Célkitűzésükben Szekfü Gyula vélekedését tartották irányadónak: „Ha agrárnépességünk felemelkedése sikerül, újra életerős és önálló nemzetté lehetünk". Az egyesület gondoskodott az ifjú mezőgazdászok vezetőképzéséről is. 1938-ban népfőiskola jellegű tanfolyamot szerveztek, ahova a helybelieken kívül Úrnapi körmenetre készített virágszőnyeg. Ezt a szokást Ráth Rafaela nővér hozta Budaörsről 1927-ben Bolyba A felvétel 1935-ben készült.