Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

MŰHELY - TÍMÁR GYÖRGY: Pécs vallási élete a török uralom előtt

kapcsolatban történt. Gosztonyi mérnök vizsgálatai szerint a legelső templom szentélye egy korábban már meglévő ossarium (csontkamra) falaira épült. E szentély a templom K-i végét zárta le. Az első templom nem volt lényegesen nagyobb, mint egy akkoriban nagyobbméretűnek mondott falusi templom. Hajója 22 m hosszú és 10 m széles volt. Vagyis ha jól telezsúfolódott, 600-700 embernél több akkor sem fért el benne. Nagyon valószínű, hogy a templom első bővítése már megtörtént a korábban említett Pál püspök idejére. Ugyanis Pál püspök halálát követően a pécsi káptalan Károly Róbert párti, illetve az oligarcha Kőszegiek támogatását élvező és a szentkoronával megkoronázott Ottó király párti tagjai között éveken át áldatlan viszálykodás dúlt. Ennek záróaktusaként 1309. szeptember 29-én a pécsi Szent Bertalan templomban a szerzetesrendek az elöljárók és a pécsi hívek nagy sokasága előtt, a szentmise végén harangzúgás mellett és gyertyák kioltásával a pécsi káptalan a Magyarországon tartózkodó pápai bíboros-követ ítélete alapján kihirdette az évekig tartó viszályban vétkesnek és megátalkodottnak talált Miklós éneklőkanonok kiközösítését. Az ítéletlevél azt rendelte el, hogy annak kihirdetése a hívek minél nagyobb sokasága előtt történjék meg, minél nagyobb templomban. A székesegyházba ekkor nem lehetett bejutni. Azt a Kőszegiek pártján álló Miklós éneklőkanonok bezárta. így jutott a választás Pécs második legnagyobb templomára. Úgy véljük, hogy a kezdetben viszonylag kisméretű Szent Bertalan templom első bővítése már megtörténhetett ekkorra. Ezután még két és fél évszázad telt el a török időkig. Ezalatt az idő alatt a templom bővítésére ismételten sor kerülhetett. Az a templom, melyet a török 1543-ban itt talált, ha nem is volt székesegyház méretű, de jelentősen megnőtt templom volt. Ekkor már gótikus ízlés szerint kialakított három hajóval és a délnyugati végén egy kápolnával. Magában a templomban a főoltáron kívül még számos további oltár volt. Ezek közül a következőkről tudunk: Szent Miklós, Szent László, Szűz Mária, Szent Kereszt, Mindenszentek, Corpus Christi, Urunk Színeváltozása, Szentháromság, Szent István vértanú oltárok. Az egyik oltárt így nevezi meg egy oklevél: a németek oltára (alt. teutonicorum). A Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt kápolnában a Piéta oltáron kívül volt még egy Szent Fábián és Sebestyén oltár is. Ne gondoljuk, hogy ez a szám túlságosan is nagy. A korabeli szokásokhoz mérten valószínűsíthető, hogy legalább mégegyszer ennyi oltár volt a templomban, ha ugyan annál is nem sokkal több. A pozsonyi Szent Márton templomban pl. 16, a soproni Szent Mihály plébániatemplomban 20, a nagyszebeni plébániatemplomban 24, a győri székesegyházban negyvennél, a nagyváradi székesegyházban pedig ötvennél is több oltár volt. Ezen ne csodálkozzunk. A középkor végi vallásosság egyik jellegzetes megnyilvánulása volt, hogy a különböző társadalmi csoportosulásoknak, a céheknek és más társulatoknak, de esetleg családi közösségeknek megvolt a maga oltára, melyet megfelelő alapítvánnyal láttak el az oltár fenntartásának érdekében és az azon elvégzendő misék megfelelő javadalmazására. Az ilyen oltáralapítvány legtöbbször valami ingatlan jövedelme volt, például egy szőlőé, egy meghatározott teleké, házé, stb. Máskor viszont ennél sokkal nagyobb alapítványokat is tettek. Ismerjük például Janus Pannonius püspök elődjének, Barsi Miklósnak misealapítványát, mely 1500 magyar