Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. Emlékszám őszentsége II. János Pál látogatásának tiszteletére. 4. évfolyam (1991/1-2)

TANULMÁNYOK - GERGELY JENŐ: Magyarország és az Apostoli Szentszék kapcsolatai

100 000 forintot küldött Buda újjáépítésére, amire szerényen emlékeztet a nagy pápa szobra a mai impozáns Hilton szálló előtti terecskén.) A török kiűzését követő évszázadnyi újjáépítésben az egyháznak kiemelkedő szerepe volt, hiszen nemcsak a falvakat, városokat kellett újjáépíteni, hanem azok lelki-szellemi összetartozását biztosító templomokat is, azaz helyre kellett állítani az egyházi hierarchiát. Ebben a munkálkodásbari - az ellenreformációs érdekek érvényesítésén túl - a nemzet új életre keltésének az egyetlen reális alternatívája is megvalósult. A Habsburg birodalom részévé vált Magyarország - számos, így egyházi-egyházszervezeti különállását és önállóságát is megtartva - uralkodói a Szentszékkel egyetértésben vitték véghez ezt a restaurálást, ami sok vonatkozásban felfogható egy mai, modern értelemben vett re-evangelizációnak is. Amikor pedig elérkezett a felvilágosodás százada, és a felvilágosult abszolút monarchiák, így - ami a mi témánkat illeti - a jozefinizmus időszaka, abban nem közvetlenül a Magyar Királyság és a magyarországi katolikus egyház és az Apostoli Szentszék viszonya vagy konfliktusos viszonya érhető tetten, hanem a birodalmi politikai szándékok és a pápaság érdekeinek ütközése. Magyarország 1867-ben nagyrészt visszanyerte önálló államiságának alapvető attribútumait, ami belpolitikailag teljesnek nevezhető. Ez egyházpolitikai szempontból felemás állapotokat eredményezett. Ugyanis a Magyar Királyság területén lévő római katolikus egyház az esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása kormányzata alatt mindig is megőrizte önállóságát, különállását a birodalom egyéb egyházkormányzati egységeitől. Az egyházszervezetben tehát nincs „dualizmus", a magyar katolikus egyház integritása nem lehetett kétséges. Ugyanakkor azonban a politikában, a diplomáciai viszonyban és érintkezésben a dualista állapotok voltak a mérvadók a Szentszékkel is. Az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia ún. közös ügyei között a külügyek voltak az egyik legfontosabbak. Tehát Magyarország nem rendelkezvén önálló külügyminisztériummal és diplomáciával, a Szentszékkel való kapcsolatai is a bécsi közös külügyminisztérium révén valósultak meg. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a magyarországi püspökök ne érintkezhettek volna közvetlenül a pápával.) Mivel a közös külügyminisztérium Bécsben működött, és az uralkodó is leginkább Bécsben tartózkodott, a Szentszék nunciusát az uralkodó mellé akkreditálták. Ezzel egyidejűleg Bécs nagykövetet küldött a Szentszékhez. A dualista korszakban a diplomáciai érintkezés tehát folyamatos volt, ami ugyanakkor nem jelentette azt, hogy esetenként ne keletkeztek volna konfliktusok. így pl. az újkori pápaság identitását megalapozó I. VATIKÁNI ZSINAT (1869-70) idején az ún. pápa-csalatkozhatatlanság, az infallibilitás dogmatizálása körül, amikor is a birodalom zsinati atyái a szavazás elől hazautaztak, így juttatván kifejezésre egyet nem értésüket. De találunk ellenkező példát is. Az 1855. évi birodalmi konkordátum Rómával több ponton sértette a Magyar Királyság területén élő katolikus egyház jogait és