Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - F. FONT MÁRTA: Magyarország keleti politikája a 12-13. században

hatásra kialakult liturgikus nyelvtől (óegyházi szláv) és a modern korban kifejlődött keleti szláv nyelvektől (orosz, ukrán, belorusz). Az óorosz ez utóbbi három közös nyelvtörténeti előzménye. A keleti szláv nyelvek differenciálódása a 13. századnál nem nyúlik messzebbre, a krónikák szövegében ekkor lehet kimutatni először olyan jelenségeket, amelyek az ukrán nyelv sajátosságainak létét jelentik. A nyelvi differenciálódás irányába hatott a politikai keretek megváltozása: a Kijevi Rusz a 12-13. század során részfejedelemségekre esett, majd a 13. század 30-as éveitől állandósult a tatár uralom keleten, illetve a 14. századtól megerősödött a litván-lengyel befolyás nyugaton. Az imént vázolt tények figyelembe vételével nézetünk szerint az Árpádkorban a magyar királyság az óorosz állammal, illetve annak nyugati részeivel került kapcsolatba. A középkori Magyarország keleti politikájának feltárásakor többféle forrástípust kell vallatóra fogni. A magyarországi latinnyelvű elbeszélőforrások az orosz kapcsolatokról igen keveset szólnak. Előfordulnak orosz város- és tartománynevek (Kijev, Szuzdal, Halics, Lodomeria), folyónév (Dnyeper), illetve országnév és lakói (Ruthenia, Ruscia, Rutheni), a legtöbb esetben egy-egy személynévvel kiegészítve (SRH 1.336-337, 377-381, 414, 423, 429, 431, 438, 451, 460,11.38, 70, 76, 80, 162-163, 180, 541-542, 560-562). A személynevek utalhatnak az orosz származású királynékra, pl. Eufemia, Kálmán második felesége, vagy Eufrozina, II. Géza király felesége esetében. Torzított alakban tartotta fenn a magyar krónikakompozíció Jaroszlav Szvjatopolcsics nevét (Bezen), aki II. Istvánhoz fordult segítségért (SRH 1.437-438). Nem egyértelműen azonosítható a Minoslay (Mügelnnél Czislay) vagy Minoslaus névalak (SRH 1.460, 11.138), Msztyiszlavot, de Msztyiszlavicsot is rejthet, így nagy valószínűséggel II. Géza sógorára vagy annak fiára gondolhatott a krónikás. Biztosan állíthatjuk viszont, hogy IV. Béla koronázásán a király lovát vezető Dániel Danyiil Romanovics fejedelem volt (SRH I. 467, II. 207). A királyi oklevelekben ugyancsak csekély számban bukkanunk Oroszországból magyar területre került személyekre. Az egyik „Gerazlaus filius regis Ruthenorum", aki egy 109l-re datált oklevél series dignitatumában szerepel mint László király veje (CD 1.469, ÁUO XI.373, HO VI.98). A 13. századi oklevelekben találkozunk „Ladislaus Ruthenus" nevével (CDS 1.180), akinek szőlője 1218-ban az esztergomi érsek tulajdonába került. Lehetséges, hogy nevezett Ladislaus azonos az orosz források Vlagyiszlavjávai, aki az 1210-es évek elején sűrűn előfordult Magyarországon. További személyeket a tatárjárás viharai sodortak IV. Bélához. Ilyen volt pl. „Maladik Ruthenus", aki a királynak harminc márka ezüstöt kölcsönzött (HO VII.83), vagy Rosztyiszlav, aki IV. Béla leányát (Annát) vette feleségül, és magyar földön letelepedve macsói báni tisztséget töltött be. IV. Béla leányai közül egy másiknak is orosz