Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

DOKUMENTUM - Amerikai fogságban (Heilbronn, 1945) (Hegedűs László)

sok, akik között 10-15 magyar is lehetett. Félórai száguldás után megálltak az autók. Jobbra a fáktól és bokroktól semmit sem lehetett látni. Balra betört üvegű hangárok sorakoztak. Ahogy leugráltunk az autókról, amerikai katonák vettek körül, sokuk kezében husáng és kiabálták: Letszgó, Letszgó (gyerünk). A katonák sorfala között futottunk előre, közben ütések záporoztak ránk. Szerencse, hogy többnyire a hátizsákot, borjút érte az ütés, de aki a fejére kapott, az bizony szédelgett. Többszáz méteres rohanás után egy tágas mezőn találtuk magunkat, ahol óriás tömeg hullámzott, a német katonák tízezrei, köztük magyarok is voltak láthatók, mászkáltak ide-oda. Majd kifújtuk magunkat, közülünk többen panaszkodtak, hogy órájukat, töltőtollukat elvették. Engem is megragadott egy amerikai, végig tapogatott, és mikor meggyőződött, hogy semmi érték nincs a zsebeimben, visszalódított a futók közé. Ruhaneműt, lábbelit senkitől sem vettek el. Kis csoportokba verődve bolyongtunk ide-oda. Szélesebb (80-100 m) sáv húzódott a foglyok és az őrök között. Ha valaki közeledni próbált feléjük, lőttek. Már több holttest feküdt a sávban. Öt méterenként álltak az őrök, tíz méterenként gépfegyver szegeződött ránk, száz méterenként egy-egy tank ágyúja irányult felénk. Az első gondolat: minél előbb eltűnni a szélről, és valahol a tömeg közepén megállapodni. Próbáltunk száraz helyet keresni, de mindenütt csak a sarat tapostuk. Figyeltük, hogy a többiek mit csinálnak. Evőkanállal, csajkadeknivel a sarat elkotorták, majd kisebb gödröt vájva, oda helyezték el szerelvényüket, rátelepedtek, pokrócot, sátorlapot terítettek magukra. így készültek az éjszakázásra. Hatan összefogtunk és hasonló módon készítettünk éjjeli szállást. Éjjel, ha nagyon elzsibbadt a lábunk, kiléptünk a gödörből, kicsit mozogtunk, majd újra vissza a meleg lyukba. így ment ez reggelig. Reggel összetörve, fázva dörzsölgettük elgémberedett tagjainkat. Újból szakadt a havaseső. Ácsorogtunk, leültünk, felálltunk. Néhányan sátorlapot feszítettek ki, így próbálták a havasesőt felfogni, hogy ivóvízhez jussanak. Közben gyakran elővettük az elemózsiát és falatoztunk, mert volt miből. A Funker kaszárnyában a fogságbaesés előtti napon sikerült kenyérhez és egyéb élelmiszerhez jutni, és bőven elláttuk magunkat. A kéregetőket elhessegettük azzal, hogy ez az utolsó falat, ami most van a szánkban. Volt, aki aranygyűrűjét kínálta ennivalóért. Délután kiderült az ég és felszikkadt a föld. Este 6 órakor menetoszlopba sorakoztunk és néhány száz méterrel odébb települtünk át. Áttelepülés közben élelemosztás. Egy német katona másutt, de hasonló helyzetben, így nyilatkozott az első élelemosztásról. „Mindenki két konzervet kapott. Az egyikre ráforrasztva egy kézmozdulattal letörhető konzervnyitó. Az egyik dobozban kész ebéd: hús, kis babok paradicsomos, fűszeres lében. Még hidegen sem volt állott zsír íze. A másik dobozban hat csokoládébonbon, három kockacukor, egy kis bádogdoboz kávépor szomjat oltó pótlékokkal és keksz. A doboz tartalma változó, másokban szénsavas gyümölcslépor és cigaretta, megint másokban kakaó. Már a ládákat is úgy csomagolták, hogy mindig egy hús-főzelékes és egy édességes kerüljön egymás mellé ... Az amerikaiak tartásukkal és ragyogó ellátással vívják ki viharos rokonszenvünket." A két konzerv nagy hatást váltott ki körünkben. Nem tudtunk betelni a finomságokkal. Elfelejtettük a tegnapi megaláztatást, az ütlegelést. Amerika óriássá nőtt szemünkben. Milyen világ lehet ott, ahol a katonáknak ilyen ellátást nyújtanak? Nem látjuk kilátástalannak közeli és távoli jövőnket, csak ki kell várni, jobb lesz