Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

NAPTÁR - A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pécsi vándorgyűlése (1845) (Kiss Z. Géza)

jellemzőjük a reális szemlélet. Egyikőjük sem kápráztatta hallgatóit Anglia, Hollandia, Poroszország kiemelkedő eredményeivel, nem hangoztatták az európaiság, a felzárkózás követelményét sem. Előadásuk legfontosabb törekvése az volt, hogy gondosságra, pontosságra, az inszolációs-, csapadék- és talajviszonyok fontosságára figyelmeztessék hallgatóikat. Megértessék velük a következetes, kis lépések nélkülözhetetlen voltát. Szavaiknak kimondatlanul is a tettekben nyilvánuló hétköznapi hazaszeretet adott hitelt. Nem bírálták a politikai viszonyokat, az azokból adódó kényszerpályákat, lehetetlen hitelviszonyokat, hanem a „segíts magadon" filozófiáját igyekeztek elfogadtatni hallgatóikkal. Csak azt hangsúlyozták, ami elsődlegesen a gazdán múlik.,. Helyi tapasztalatok felhasználásával állt össze, de valójában az egész magyar mezőgazdasági termelés gondjait hordozta Kölesy Vincze püspöki tiszttartó „A'háromnyomásos földművelés javításáról" című előadása.

23 A barlangkutatással és római epigráfiával egyaránt magas szinten foglalkozó agrárszakember jól tudta ugyan, hogy jövedelmezően gazdálkodni csak a Lajtán túl már szélesen elterjedt „jól rendbeszedett váltógazdálkodással lehet", de azt is tudta, hogy nálunk az uradalmakban és a jobbágy gazdaságok jelentős hányadában is „a megrögzött három nyomásos földészet napi renden fog maradni". Azt mindenki tudta, hogy ebben a rendszerben a határ harmada szükségképpen mindig üresen áll, de valószínűleg nem mindenki tudatába jutott még el, hogy a föld tőke, s ennek megfelelően „ .. .az ugarban heverő tőke minden kamat nélkül odamarad". A föld kényszerű pihentetése a trágyát termelő istállózó állattartás hiányának következménye. A ház körül keletkezett kevés trágyából azonban az adó- és dézsmaköteles telkek kimérése, vagyis a 18-19. század óta csak a kertekre, szőlőkre, s dézsma alá nem eső kukoricaföldekre jut, a kalászosokat termő úrbéres földekre sohasem. Ebben a világban a jó termés nem az emberi iparkodás, hanem az időjárás és a „kegyelem" kérdése, akárcsak az erdei fák makkja, vagy az árvíz után visszamaradt tavak-berkek halállománya. Az előbbre lépés kulcsa tehát az istállózó állattartás és az abból származó trágya, a feltétel pedig a rendelkezésre álló takarmány mennyiség növelése. A jobbágy kezén lévő szántók, rétek mennyisége ugyan az úrbérrendezés óta nem változott, de az egyes családok birtoka már mindenütt kevés, mesterségesen termelt takarmány számára tehát csak az ugarföldön, vagy a tarlókon van hely. Miután sorraveszi a Nyugat- és Dél-Dunántúlon ilyen célra használható növényeket, arra a végkövetkeztetésre jut, hogy Baranyában a három nyomásos gazdaság fenntartása mellett is meg lehetne növelni jelentősen a termelt takarmány mennyiségét és ezzel együtt az istállóban tartott állatok számát, ez által pedig „... a trágya szaporodnék és a földek jobb erőbe hozathatnának". Javaslat az első pillanatban semmiségnek tűnik, pedig ha a trágyázás következtében az elvetett mag nem 3-4, hanem 4—5-szörös termést adna, az már 25 százalékkal növelné a kalászosaink hozamát, és bár vele növekednének a feudális terhek is, talán mégis több maradna jobb gazdasági eszközök és nemesebb állatok beszerzésére, és kimozdulhatna a holtpontról mezőgazdasági termelésünk. Igen nagy tetszéssel hallgatták a résztvevők a tudós Jankó János karászi plébános előadását a baranyai szőlőművelésről.

24 Jankó János előadásában a borról, mint „minden nedvek legnemesbikéről" beszél, amely „az emberi egészségnek... a legmértéktelenebb éldelet mellett" sem árt. A pannóniai időktől áttekinti a szőlőtermelés történetét, máig ható érvénnyel ismerteti talaj- és inszolációs viszonyok szerint Baranya borvidékeit, ősi és szerzett szőlőfajtáit. Szól a korszerű szőlőművelést alkalmazó uradalmakról (Bellye, Bikal), a szőlőművelést