Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

TANULMÁNYOK - ECSEDY ISTVÁN: Egy baranyai domb régészeti világhíre: Zók-várhegy

falvaival, a vucedoli típusú telepek a lakosság összeköltözésére, települési koncentrációra mutatnak. Ebből a szempontból is tanulságos a Várhegy badeni leleteinek összehasonlítása az immár korabronzkorinak nevezhető település emlékeivel. Míg a badeni objektumok közül csak kevés származik az első megtelepülőktől, az objektumok sokasodását pedig a típusok fokozatos változása kíséri, addig a vucedoli-jellegű falu kialakítása komoly szervezettségre mutat. A későrézkori (badeni) telep maradványait, hepehupáit gondosan elegyengették, az így kialakított vízszintes felszínre egymáshoz közel álló, 5-8 m hosszú és 3-4 m széles házakat építettek. A házsorok kelet-nyugati irányúak voltak, a házak bejárata minden bizonnyal a déli oldalon volt, az északi falzáródás félköríves is lehetett, legalábbis néhány esetben a padló maradványa ilyen formájú. A falakat erős cölöpök közé font vesszőfonat alkotta, az épületet egyszerű nyeregtető fedte. A gondosan tapasztott, döngölt padlók biztos határvonalat jelentenek a badeni és vucedoli réteg között. A korabronzkori első házépítők a badeni telepmaradványok legfelső szintjéről, a korabronzkori járószintről ástak gödröket a badeni és középső-rézkori rétegen keresztül, hogy a házhoz szükséges anyagot kitermelhessék. Ezeket a gödröket később hulladékkal betöltötték, vagy részben betöltötték, és tűzhelyet, kemencét alakítottak ki bennük, aligha gondolva arra, hogy a régész számára csak nagy figyelemmel követhető, bonyolult rétegtani helyzetet idéznek elő. Persze, minél több a feljegyezni való, annál több az adat, és a legtöbb régészeti adat sem lehet sok, ha őstörténeti rekonstrukcióról van szó. így aztán végső soron könnyítette munkánkat az a nyilván rrem örömteljes korabronzkori esemény, amikor az első telepesek által épített házak nagy része leégett, hiszen az átégett házpadlónál biztosabb rétegtani adatot nehéz elképzelni. A tűzvész után azonban nem az történt, ami a többrétegű újkőkori telepeken, télieken általában a leggyakoribb. Az új agyagpadlókat nem az összeomlott házak kissé elegyengetett égett omladékának felszínén alakították ki - ha így cselekedtek volna, akkor szinte berendezéssel együtt rekonstruálható házak maradtak volna ránk az alsó, égett rétegben - hanem a romok mellett mély gödröket ástak, az innen kiszedett friss agyagot az új padlók és a házak építésére használták fel, a tátongó gödröket pedig a leégett házak omladéka val töltötték be. Az így elkészült új házsorok nagyjából a régiek helyére kerültek, bár nem mindig egész pontosan, és olykor az új ház méretei is eltérőek voltak. Az elismerésre méltó szervezettség mellett egy másik, ennél jelentősebb dologra is következtethetünk a rekonstruálható újjáépítési módszerből, nevezetesen arra, hogy már az első korabronzkori falu is kiterjedt a Várhegy egész északi részére. Ugyanis sokkal egyszerűbb lett volna a fennsík korábban lakatlan részén az új házakat felépíteni, hiszen az égett agyagból álló omladék egy-két tél elmúltával szétomlott, elporladt volna. A telep áthelyezése délebbre nyilván azért nem volt lehetséges, mert a sűrűn beépített korai falut már körülvette az a védőárok, amelynek egy szakaszát a telepmaradványoktól délre fekvő horpadás középvo-