Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)

MŰHELY - TAKÁTS LAURA: Baranya vármegye mezőgazdaságának néhány vonása a 19. század végén

a hat százalékot sem érik el a területi arányoknál. Ugyanakkor az is tény, hogy - és ebben a korszak agrárszakírói teljesen megegyeznek - egy négyfős parasztcsalád számára minimálisan öt hold kellett a megélhetéshez. Az ekkora vagy ennél kisebb földdel rendelkező paraszti famíliák számára szinte kötelező volt egyéb munkalehetőség után nézni, biztosítandó a megélhetést. Ez a vármegyében esetlegesen aratási, cséplési munkák felvállalását, illetve fuvarozást jelentett (HANÁK 1978. 480-501). Némileg más a helyzet a kisgazdaságok esetében. A statisztika ezt a kategóriát az 5-100 hold közötti birtokokra értette. Természetesen óriási a különbség egy öt és egy 100 holdas birtokos között, ami mégis összekötheti őket, az maga - a ma oly népszerű gazdaságantropológiai fogalom - a parasztság (WOLF 1973). A kisgazdaságok közé soroltak kereken 50%-nyi gazdaságot, a legnagyobb részarányt jelenti a négy kategória közül. Ehhez a gazdaságszámhoz a vármegye területének 51%-a rendelődött hozzá, s a két adat azt is mutatja, hogy a baranyai gazdaságok legjelentősebb rétegét minden bizonnyal a birtokos parasztság képezte. Ez volt az a réteg, amely már sok esetben gépekkel is rendelkezett, s nem utolsósorban a törpebirtokosok felesleges munkaerejét is lekötötte. A másik két kategória a 100-1000 holdas, illetve az 1000 holdon felüli gazdaságokat mutatja. A társadalmilag hozzárendelhető réteg nagy valószínűséggel a régi köznemesség illetve az arisztokrácia. Ez utóbbiból is kiemelkedik méreténél fogva pl. a Frigyes-féle hitbizomány 90 650 holdja, vagy akár említhetnénk a hg. Eszterházy-uradalmat is. A két kategória a gazdaságok területének 42%-át fogja át. Hozzá kell tenni azonban, hogy a nagyméretű arisztokrata birtokok nem meglepőek, ezek eredete még a török kiűzése utáni időkre tehető, amikor a Dél-Dunántúlon a katonai szolgálat megfizetése beneficium formájában történt meg. Két fontos és nem elhanyagolható megjegyzés az eddigiekhez. Az egyik, hogy a gazdaságok száma, megoszlása nem feltétlenül azonos a birtokmegoszlással. Egy tulajdonosnak több önálló gazdasága is lehetett, s ezt a statisztika külön-külön közli. A másik, hogy a gazdaságföldrajzi tények lényegesen módosíthatták a képet. Elég csak arra utalni, hogy mást jelent 10 holdas parasztbirtokosnak lenni a mohácsi síkon, ahol jó gabonatermő területek vannak, mást a villányi szőlőhegyen és mást a Mecsek erdőségeiben. Mindebből az is következik, hogy a szociológailag definiálható rétegek és a gazdaságok egymás mellé rendelésénél óvatosan kell eljárni. 2. A kezelés szerinti megoszlás A 19. században Magyarországon a mezőgazdasági üzemek általában önkezelésben, a tulajdonos használatában voltak. Kétségtelen tény azonban, hogy a tőkés rendszerű gazdálkodás kialakulásával idegen, de néha magyar származású vállalkozók is kezdtek megjelenni az agrárszférában, egyre szaporodott a bérletek, a bérlők száma. Az ilyen bérletek egyk legfontosabb tulajdonsága, hogy általában nyereséges vállalkozásokat jelentettek. A vállalkozó a szakértelmén, üzlet világismeretén túl gyakran szakembergárdát is hozott a birtokra, ahol jövedelmet termelt, s kénytelen volt nagyobb nyereségre szert tenni, mint az önkezelésű birtok tulajdonosa, hiszen még járadékot, bérleti díjat is kellett fizetnie (SZABAD 1957). Nézzük mit mutatnak a statisztikai tények a vármegyéről.