Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/1)

TANULMÁNYOK - ÓDOR IMRE: Baranyai inszurgensek a napóleoni háborúkban

tőlünk pedig éppen nem semmi bajunk, ha mindjárt az Franczia Posonyban vanis elég szép leánykák előbbre tették kedvünkért Posonynál Böőst, csak Pénzel szűkön vagyok..Jeszenszky főhadnagy leveléből közvetve - azt is megtudhatjuk, hogy az oly régóta várt és annyiszor sürgetett csákányok és övek megérkeztek, s a szállítmány ládái milyen jól használhatók, a „mendörgös esső" ellen. Soraiból a bizakodás, a tettrekészség hangja csendül ki. A végleges fegyverszünet (július 19.) megkötése után valóban megnövekedett az inszurrekció jelentősége, lévén a monarchia egyetlen, „érintetlen" komolyabb létszámú serege. Újjászervezése, kiképzése és a béketárgyalásokon játszott szerepe újra az érdeklődés középpontjába állította. Július végére a magyar nemesi felkelő hadakat a Dunántúl északkeleti részén összpontosították. A somogyi lovasezredet július 21-én Bősből Győrszentmártonba irányították, ahová július 23-án érkezett meg. A zalai lovasezreddel együtt alkotta az ún. Andrássy-dandárt (pk: Andrássy János vezérőrnagy), amely a Mecséry-hadosztály kötelékébe tartozott. Az ezred századai Écs, Ravazd, Asszonyfa, Táp, Nyalka, Pázmánd és Tápszentmiklós falvakban nyertek elhelyezést (VERESS 1987. 241.). A baranyai inszurgensek közül többen (mint Jeszenszky Imre is) jó kalandnak, „világlátásnak" tekintették a hadjáratot, az ide-oda vonulást, táborozást, de jócskán akadtak, akik e terhesnek érzett kötelezettség alól szabadulni kívántak. Ha - néhány más megyétől eltérően - tömeges méretet itt nem is öltöttek, de azért előfordultak szökések, s más módot is találtak a harcolni nem akarók, munkát adva a vármegye állandó bizottságának. Mecséry tábornok például már június 24-én kéri a megyét, hogy a 13-i első összecsapás alkalmával „tőlem minden jelentés nélkül el távozott (a kerület parancsnoksághoz beosztott) Petroczy János urat, amennyiben otthon tartózkodik irányítsák a bősi táborba."

12 Pászthory ezredes - Mecséry levelével egyidejűleg - az ezredébe beosztott felkelők megyéit ugyancsak a szökevények visszaküldésére kéri: „Ezredünk zászlójától leginkább a győri ütközet után minden engedelem nélkül sokan haza mentek, mások ismét teljességgel, ki tudgya hová elszöktek ... Kérem tehát a Nemes Vármegyét hivatalosan, hogy az illy elfajulttakat a megyében kikerestetvén, őket szoros őrizet alatt, vason az Ezredhez nagy gyorsasággal visszaküldeni ne terheltessenek."

13 A baranyai század kapitányának június 25-i - már említett - beszámolója szerint alakulata 194 főből állt. A később nyilvánosságra hozott tényleges veszteség ismeretében (elesett 3 fő: Kata Gábor, Kósa Márton, Balog János; fogságba került 11 fő),

14 az önkényesen távozók száma csekélynek mondható. A század kimutatása szerint mindössze 5 felkelőnek „nem tudatik holléte", illetve szerepel az „eltébolodottak" között. A hiányzók számát még a sebesültek és betegek szaporították.