Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KAPOSI ZOLTÁN : Az árva-ügy egy Dél-dunántúli nagybirtokon a 19. század közepén

Hársching volt az a személy is, aki bérbe vette a már említett S zalavári házat. Egy másik példát is említünk. 1840-ben a miháldi Hosszú József után maradott birtokot árverezték el, a szőlőt a szintén miháldi Varga György vette meg 200 forintért. Vannak tehát példák, amelyek bizonyítják a földforgalmat ebben az időben. Az is biztos, hogy a legkisebb - néha a 10 forintot sem elérő - kölcsönöket ezzel magyarázni nem lehet. A kutató első gondolata - a régi, jól megtanult lecke alapján -, hogy ezeket a kölcsönöket nyilván a falu szegényei kapták pillanatnyi pénzgondjaik áthidalására. Ugyanakkor forrásszerűen tudjuk bizonyítani, hogy erről szó sincs. 1847-ben a vrászlói Lengyel Imre 10 forintot, Borsos József 6 forintot, Vass Ferenc 9 forintot, Szakács Ádám 4 forintot vett fel, s valamennyi fél illetve negyedtelkes, vagyis korántsem tartoztak a legszegényebb réteghez. Valószínűleg inkább arról az összgazdasági tényről van szó, hogy a gazdasági életben jelentős pénzhiány lehetett, s így a váltó jelentősége - mivel léte valóságos értékcserét jelent - felértékelődött. Az árvák neveléséről néhány gondolat. Mint azt már mondottuk, valamelyik közeli rokon nevelhette őket. A néprajzi irodalomban közismert, hogy a gyám, a tutor szinte élet-halál ura volt. Ráadásul amikor az árva elérte a felnőttkor határát jelentő 20. életévét, annyi időt, amennyit nevelőjénél töltött, köteles volt annak szolgálni, birtokán dolgozni. így rossz esetben az is előfordulhatott, hogy az árva ténylegesen csak negyvenedik évében nyerte vissza személyi függetlenségét. A huszadik év után ki kellett adni az árva vagyonát. Ilyenkor rendszerint föld után nézett az ifjú. 1845-ben a miháldi Csányi János kérte a maga V

3 részét a testvéri közös vagyonból (hárman voltak testvérek), 372 forintot kapott is. Ezt földvásárlásra akarta fordítani, mivel azonban „ezen összeg a féltelek kifizetésére elég nem lévén, húgai pénzét is kölcsön felvette, melyről kötelező levelet írt.". Tárnok jószágigazgató írja 1843-ban, szinte bemutatva az uradalmi gyakorlatot: „ha megházasodott az árva, tehát már a gyámságtul már feloldoztatik, főképp ha telly es korát is elérte légyen, ez esetben vagyonának kiadása megrendeltetik, mely azonban köteles személy legalább egy vagyonbeli Esküdt urnák jelenlétében történjen, az ált adandókról Tiszttartó Úr magát megnyugtassa az ált vevő fél által." Végezetül még egy gondolat az eddig leírtakról. Természetesen nem akarunk abba a hibába esni, hogy egy uradalom - amely ráadásul eléggé speciális vonásokkal bír - vizsgálatából az egész magyar feudális gazdaság- és társadalomtörténetre érvényes következtetéseket vonunk le. Azonban arra mindenképpen utalnunk kell, hogy egyre több olyan elemzés születik, amelyben nagyjából hasonló specifikumok mutathatók be. (Gondoljunk itt például a ma másodvirágzását élő csajanovi modellre: relatív földbőség, alacsony népsűrűség, stb.) Ezen kutatások s saját eddigi munkásságunk alapján is egyértelműnek tűnik: a nagybirtok, az uradalom nem a feudális kizsákmányolás fizikai