Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - NAGY IMRE GÁBOR: Egy mohácsi radikális a szabadságharcban (Hatos Gusztáv pályaképe)

képzettségű személy alkalmazását tette szükségessé. Miért éppen rá esett a város választása, nem tudjuk, hiszen önmagát is mint „... a Városi Közönség előtt nagyobb részben esmere tient" jellemezte. 7 A felajánlott hivatalt érezhe­tően örömmel fogadta el, hiszen ez által állandó és biztos megélhetési forráshoz, megfelelő társadalmi ranghoz jutott. Már a tisztújítás előtt, 1840. december 18-án elfoglalta állását, 8 hivatalosan azonban csak az 1841. január 17-i alakuló közgyűlésen tett esküvel lett Mohács első főjegyzője (FÖLKÉR 1900. 64-72.). Mint főjegyző, a mindenkori városi írásbeli ügyintézés és ügykezelés felelős vezetője volt. Személyének fontosságát mutatta, hogy a tisztviselők közül neki volt a legmagasabb - évi 500 váltóforint - fizetése. A városi ügyész 425, a pénztárnok és az árvák atyja 375-375, a főbíró pedig csak 250 váltóforint fizetést kapott. 9 A szabadalomlevél szerint a főjegyzőt nem kellett a három évenkénti tisztújításokon újraválasztani, szabadon választható ill. elbocsátható volt (KO­PASZ 1976. 293.). Hatos Gusztáv munkájával Mohács nagyon elégedett volt, ezért amikor a város érdekében gyakorta összeütközésbe került a járási alszolgabíróval és esküdttel a tanács rá is kiterjesztette a szabadalomlevél 2. pontjában az élethossziglani hivatalviselésről foglaltakat, „...melly szerint ő is hivatalától a Megye Törvény Széke által csak nagyobb kihágás, vagy hivatalával való vissza élés miatt Tiszti per útján fosztathassák meg." A tanács határozata indoklásában nagy elismeréssel szólt tevékenységéről: „Miután fő Jegyző Urnák eddig kitüntetett szorgos munkálatai, vitatásai, és akármely működései tapasztalás szerint a köz jónak előmozdítására czélzóknak tapasztaltattak, s ugyan azért a jobb rend fentartása tekintetéből a Város utóbbi boldogságának eszközlésére, további védelme, és pártolása ésszel és tanáttsal való segedelme szükséges volna.. ." 10 Lényeges kérdés, hogy ki milyen anyagi viszonyok között él. Hatos Gusztáv 1840-ben mint vagyontalan ügyvéd került a mohácsi főjegyzői székbe, aki először városházi hivatali szobájában lakott. 11 Az őt megillető szolgálati lakást 1841 nyarán a régi városházában alakították ki számára. 12 Az évi 500 váltóforintos fizetésén kívül természetbeli járandóságok is megillették (6 hold jegyzői föld, tűzifa, széna stb.) A különféle írásbeli munkákért ugyancsak meghatározott díjat kellett fizetniök a feleknek, ez volt az ún. jegyzői mellékjövedelem. Főjegyzői munkája mellett továbbra is széles körű ügyvédi tevékenységet folytatott, amely magánperek szintén jövedelmét gyarapították. 1843. évi földvásárlásai már jól tükrözték anyagi helyzete megváltozását. Például 900 váltóforintért osztás földeket vett a várostól, 13 1030 váltóforintért 12 osztás földet, réttel Hermann Jánostól. 14 Felesége 7000 váltóforintos hozományából ugyancsak ingatlant vásárolt, 58 osztás földet - osztásonként 600 négyszögöllel (29 magyar hold). 15 A sorozatos adásvételekkel, cserékkel 1849-re 89,5 osztás és 1 hold föld, egy réti kert tulajdonosa lett. 16 Ez a „földbirtok" összességében sem érte el a két jobbágytelek nagyságot, de jól mutatta a végbement anyagi gyarapodást és szükség esetén meg is lehetett belőle élni.

Next

/
Thumbnails
Contents