Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KAPOSI ZOLTÁN : Az árva-ügy egy Dél-dunántúli nagybirtokon a 19. század közepén

lefolytatni, a tutori-gyámi kinevezéseket megtenni, s egészében is felhívta a figyelmet a földesúri „odafigyelésre" (Magyar Törvény tár 1896.43.). A vrászlói uradalom hét falujában mindenhol a kerületi tiszttartók vezették a feljegyzéseket, a Haadl György központi kerületi tiszttartó által készített árvakönyv került aztán a jószágigazgató, Tárnok Alajos elé. A rendkívül nagy szigoráról ismert igazgató ellenőrzése mellett szinte lehetetlen volt bármit is elhallgatni, elcsalni vagy akár az árvákat megrövidíteni vagyonúkban. Ha Tárnok valami hibát talált, azt menthetetlenül közölte beosztottjával. Erre csak egy példát hadd említsünk. 1843-ban írja Haadl tiszttartónak: „Ezen számadást áltvizsgálván, mindenekben helyben hagyatik s találtatik, azon észrevétellel, hogy mi Kalmár József illető Számadásban kevesebbi bevételt egy váltó forinttal, 1843. évi számadásiban a Tiszttartó Úr pótlólag el ne mulassza s helyre hozni figyelme légyen". •k -k -k Nézzük, mit tudunk az „árvavagyonról". Az Urbárium szerint a földesúr a jobbágy haláláról szerzett értesülése után egy megbízottjával a helybéli bíró, esküdt, jegyző jelenlétében leltároztatta az elhunyt vagyonát és gyámot nevezett ki (DEGRÉ 1977. 81.). A leltár egyik példányát a gyám kapta, a másikat a földesúr, míg a harmadikat a vármegye őrizte meg. A törvény szerint a földesúr köteles volt a gyámtól számadást követelni, a vármegye pedig hivatalból kellett, hogy felügyeljen az árva ellátására, nevelésére. A vrászlói uradalomban 1839-48 között 20 elhunyt után neveltek árvákat, természetesen egy elhunyt után több árva is maradhatott. Mindjárt hozzátehetjük, hogy valamennyi vagyonánál azt az eljárást követték, amit fentebb már körvonalaztunk. Mindebből az is látszik, hogy az árvapénztári jegyzőkönyvek s amennyiben megmaradtak, a hagyatéki leltárak is, igen becses forrásai a társadalomtörténetnek, hiszen lehetőséget adnak a vagyon strukturális elemzésére (KAPOSI 1989. 343.). Mivel árvák a falusi társadalomnak szinte minden rétegéből kerültek ki, ennek megfelelően az árvavagyonok elég nagy eltéréseket mutatnak. Az Apátiban elhunyt Bödő János után maradt 50 forinttól a miháldi féltelkes Csányi Mihály jobbágy 3462 forintjáig terjednek ezek az összegek. Ezek azonban a szélsőségek. A húsz árvavagyonból hétnek volt nagyobb az összege mint 1000 forint, hat esetben 400-1000 forint közé esett az összeg nagysága, míg hét esetben nem haladta meg a 400 forintot. Mindez azt mutatja, hogy a falusi társadalom vagyoni megosztottsága meglehetősen teljesnek mondható a polgári forradalom előestéjén. Külön érdemes azt is megvizsgálni, hogy azonosítható-e a „gazdag-szegény" kategóriapár - tehát a vagyoni rétegződés - a feudális jogi kategóriákkal, tehát az egész-, fél- és negyedtelkes jobbágy és zsellér fogalommal. Az itt terjedelmi okokból nem részletezhető vizsgálatból egyértelműen kiderül, hogy