Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KAPOSI ZOLTÁN : Az árva-ügy egy Dél-dunántúli nagybirtokon a 19. század közepén

leginkább a mai magyar gazdaság- és társadalomtörténet-írást. A megújulás két fő területen folyik: tartalmilag és szemléletileg; ez persze a legtöbb esetben együtt jelentkezik. Olyan új kutatási területek születtek, mint a nemességvizsgálat, a zsellér mint gyűjtőkategória elemzése, falusi társadalmak közösségeinek vizsgálata, családtörténet, háztartásszerkezet-kutatás, a polgári réteg mobilitásának kutatása, értelmiségkutatás, stb. Szemléletileg a legjelentősebb talán síz interdiszciplinaritás előtérbe kerülése. Ma már a társadalom vizsgálata elképzelhetetlen a szociológia, a néprajz, a demográfia, a strukturalizmus nélkül, míg a gazdaság elemzésénél előtérbe kerültek a rendszerelmélet, a közgazdaságelmélet, s amennyiben a források megengedik, a kvantitatív elemzés fogalmai, kategóriái. • • * Ezen kis írás olyan területtel foglalkozik, amelyik talán a „megújuló történetírásban" is az egyik legelhanyagoltabb terület maradt, s ez a falusi közösségek belső hitelélete. Széchenyi 1830-as Hitele óta közhelyszerűvé vált annak megállapítása, miszerint a magyar birtokos réteg hitelhiányban szenvedett. S bár az 1960-70-es évek történetírása sokban módosított ezen a képen (VARGA 1958; BAKÁCS 1967; TÓTH 1979; stb.), de ezek a kutatások sem érintették a falusi társadalom belső hitelproblémáit. Pedig valójában a magyar parasztság nagyon komoly pénzügyi tranzakciókat folytatott. A falu emberének a feudális Magyarországon több lehetősége is volt, hogy pénzhez jusson, szóba jöhetett hitelforrásként az árvapénztár, a templompénztár, az egyházi alapítványi pénztár, ^kereskedő kölcsöne, az uraság kölcsöne, a falusi-városi takarékpénztárak (ez csak az 1840-es évektől), nem kevésbé jelentősek a parasztok egymás közti kölcsönei, stb. (SZABAD 1972. 184—188.). A magunk részéről most egy dél-dunántúli birtokkomplexum népességének belső hiteléletét próbáljuk meg felvázolni egy adott forrás, az árvapénztári jegyzőkönyv alapján. Az árvapénztári forrásokra egyik tanulmányunkban már felhívtuk a figyelmet, s akkor a legfontosabb kritikai szempontokra is utaltunk (KAPOSI 1989. 347-356.). Ettől a vizsgálattól azt várjuk, hogy hozzájárulhat a fentebb már említett probléma más szempontú megközelítéséhez, egy olyan részprobléma megértéséhez, ami nélkül a korabeli társadalom zavartalan funkcionálása lényegében elképzelhetetlen lenne. A jelzett uradalom a történeti Somogy területén feküdt, hét falura terjedt ki, központja Vrászlón (ma Varászló, Nemesdédhez csatolva) volt. Az uradalomhoz kapcsolódó falvakból Simonyi, Bolhás ma Somogyban, Miháldi, Path Zalában, míg Apáti (Somogyapáti) és Viszló (Somogyviszló) Baranyában található. Az uradalom területe 1848-ban csaknem 24 000 magyar hold volt, ebből 70%-ot tett ki az allodiális föld. Két számtartóság, négy gazdasági kerület, magas szakmai tudással rendelkező irányító személyzet vezette azt az eredményes árutermelő gazdálkodást, ami az 1840-es évekre a vrászlói uradalmat egy jól jövedelmező uradalommá tette gróf Zichy Károlynak, a tulajdonosnak.