Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - KISS Z. GÉZA: Községi elöljáróságok a késő feudális-kori Ormánságban

KISS Z.GÉZA KÖZSÉGI ELÖLJÁRÓSÁGOK A KÉSŐ FEUDÁLIS-KORI ORMÁNSÁGBAN Az ormánsági etnikai csoport, amelynek tagjai néznek rám forrásgyűjteményem lapjairól, Lukácsy Imre viszlói lelkész 1907-ben keletkezett meghatározása szerint fehér vászonruhát viselő magyar reformátusokból állott. E közismert (kissé pontatlan) meghatározásból község-szervezeti vonatkozásban csak a kálvinista jelleggel kell gondolnunk, mert elsődleges célunk ezúttal nem a helyi különös megfogalmazása, hanem inkább azoknak a közös jegyeknek a kiemelése, amelyek (mutatis mutandis) a Dunántúl egykor töröknek hódolt református községeiben mindenütt megtalálhatók. Mindennél fontosabb számunkra annak kiemelése, hogy a középkor állami, egyházi és földesúri rendszerének szétesése után, a helység határára és az adott közösség belső életére vonatkozó helyi hatalmat a helység vagyonnal rendelkező, kálvinista polgárokból álló közössége vette birtokába, amely a fennmaradt iratokon „Communitas Loci", „tota Communitas", vagy magyarul a „Helység Közönsége", „egész Kösség" néven szerepel. Ennek a közösségnek gyakran „élő" jelzővel illetett pecsétje volt a „Sigillum Loci" (SL), vezetőjét pedig „Judex Loci" néven emlegették. Ugyancsak ezeken az iratokon tűnik fel a „közrend", „köznép" kifejezés, amely ad hoc jellegű összejövetelein vitatja meg a közügyeket, vagy a szokásjogtól eltérő jelenségeket. A helységeknek lehettek más vallású és nemzetiségű lakói is, de maga a „Község" mindig homogén volt és az idegeneket a polgári jogok sáncai közé nem eresztette be. Az Ormánság vízi világában ezt az állapotot nem zavarták a földesurak sem, akik földesúri joguk elismerése és bizonyos jövedelem ellenében a 18. század közepéig a helységek irányítását átengedték a választott szerveknek. A kálvinista közösségek életét csak a Carolina Resolutio (1731) és a Türelmi Rendelet (1781) között előnyomuló ellenreformáció zavarta. A községek belső szervezetének állami szabályozására az 1767. évi úrbéri rendelet IX. pontja és az 1832/1836. évi törvény IX. cikkelye tett kísérletet a két időpont között kibocsátott több (ad hoc jellegű) helytartótanácsi rendelet mellett. Az alapot Mária Terézia rendelete adja meg, amikor kimondja, hogy bírói hivatalra az uraság három embert jelöljön, akik közül a község az uraság tisztjének jelenlétében választhat. Az uraság a bírót rossz magaviselete esetén elmozdíthatja, sőt meg is büntetheti. A jegyző és az esküdtek választása azonban szabadon történik. Ehhez képest az 1832/1836. évi IX. tc. csak annyi újat hoz, hogy a választónak házzal, vagy egyéb javakkal kell bírnia a helységben, vagy annak határában, és a választáson személyesen részt kell vennie.

1