Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

KRÓNIKA - Emlékek a Dunántúli Tudományos Intézetből (T. MÉREY Klára)

EMLÉKEK A DUNÁNTÚLI TUDOMÁNYOS INTÉZETBŐL Harmincnyolcadik éve állok kapcsolatban a Dunántúli Tudományos Intézettel. Először - két évig - mint kezdő tanár jártam be ide, hogy - az egyetemtől nyert támogatás révén - „belekóstoljak" a tudományos munkába, megtanuljam annak egyes „fortélyait". Nem én voltam az egyedüli „bejáró", aki csupán a tudomány kedvéért látogatta ezt az épületet, fiatal barlangkutatók egy csoportjára emlékszem, akik Szabó Pál Zoltánt keresték fel tanácsokért, s ugyanakkor gyakran találkoztam itt Petrovich Edével, a Káptalani Levéltár vezetőjével, aki okleveleket fordított - barátságból -, és Lefkovics Ernővel, aki mint hajdani emigráns az 1919-es emlékeit jött elmondani és itt mindenkor figyelmes hallgatóra lelt Babies András személyében, aki akkor az egyetlen történész volt az Intézetben. Talán éppen ő hintette el benne a Tanácsköztársaság baranyai emlékei kiadásának gondolatát. Tapasztalatból mondhatom tehát azt, hogy ez az Intézet mindig rugalmasan tudott alkalmazkodni a mindennapi élet követelményeihez, úgy, hogy saját tudományos arculatát mindenkor megőrizte. Ezt most egy vonal bemutatásával szeretném érzékeltetni, s ez a vonal tanult „szakmám" és élethivatásom: a történelem. Az Intézet létét egy politikai „aktualitásnak" köszönhette. Meg kellett ezen a területen, az ún. Schwäbische Türkei területén védeni a magyar hagyományokat, a magyar létet egy agresszív és igaztalan politikai törekvés, a német fasizmus területi törekvéseinek ellenében - a megtámadhatatlan tudomány tiszta fegyverével. A környező megyék támogatták ezt a törekvést, s e közösség ereje teremtette meg az Intézet felállításának és fenntartásának lehetőségét. Babies András volt az alakuló Intézet egyetlen történész tagja, aki éppen csak elkezdte itteni működését, amikor e terület 1944 novemberi felszabadulása után nagyot változott a világ. Az Intézet munkatársainak remek helyzetértékelését mutatja, hogy azonnal felismerték az előttük álló új feladatokat, s az a Babies András, aki addig várostörténeti munkákkal, s ezen belül annak politikai aspektusával foglalkozott, habozás nélkül áttért a gazdaság- és társadalom történetében ekkor még nóvumnak számító, és így töretlen úton végzendő kutatást jelentő bányatörténet művelésére. A Bányászati Múzeum által idén megjelentetett Babies emlékülés anyagának függelékében szerepel Ádámné Babies Anna által készített bibliográfia, amely szerint Babies András élete folyamán három önálló kötetet és több mint 40 tanulmányt írt a bányászat gazdasági kérdéseiről és a bányászok életéről, munkakörülményeiről. Lenyűgözően nagy szám ez, ha meggondoljuk azt, hogy Babies András - híven a régi történetírói iskola hagyományaihoz - mindent maga tárt fel, a legkisebb adatot is ő kereste meg, ellenőrizte és értékelte. Munkásságát elismerték. Bekapcsolták a közéletbe, ahol városi tanácstagként alkalma volt a maga józan bölcsességével beleszólni a mindennapok gondjainak intézésébe is. A tudomány vonalán pedig olyan eredményesen dolgozott, hogy 1952-ben két újabb történészt helyeztek melléje, akiket aztán átgondoltan és a szó nemes értelmében vett demokratizmussal irányított - szinte észrevétlenül.