Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 2. évfolyam (1989/1-2)

TANULMÁNYOK - MARÁZ BORBÁLA: Az őskori bronzművesség virágkora a Dél-Dunántúlon

dők juttatták el távolabbi területekre, a sík- és dombvidékeken épült paraszti falvak lakosságához. Sőt, a bronz kincsleletekben előkerült nagyszámú sarló azt bizonyítja, hogy a bronzművesek termékeik nagy részét éppen a paraszti falvak igényeinek kielégítésére készítették. Az így kialakult munkamegosztás lehetővé tette az iparosok (bronzkovácsok, ötvösök) és kereskedők elkülönülését a paraszti falvak földműveléssel foglalkozó lakosságától. A törzsi-nemzetségi arisztokrácia lakóhelyei is minden valószínűség szerint a magaslati telepek voltak, amelyek a régészeti szakirodalomban régóta fennálló elképzeléssel szemben (legalábbis a Dunántúlon) nem voltak erődített földvárak. Az utóbbi években több ilyen telepen folytak ásatások, amelyek eredményeképpen bebizonyosodott, hogy az erődítmények, sáncok nem az urnamezős kultúra idejében létesültek (Tihany-Óvár, Pécs-Jakabhegy. v. ö.: UZSOKI 1986. 245-., MARÁZ 1979. és 1985-86.), hanem annál fiatalabbak. A Mecsek-vidék későbronzkori fémművességének emlékei legnagyobbrészt az urnamezős kultúra régebbi szakaszából valók. A kincs- és raktárleletek szinte kivétel nélkül az i. e. XI. században kerültek földbe (KŐSZEGI 1979. 6.; MOZSOLICS 1985. 80-82.), és ugyancsak erre az időre tehető a legtöbb magaslati település elnéptelenedése, a Pécs-makártetői telep kivételével, ahol az urnamezős kultúra fiatalabb szakaszának leletei is előkerültek. A Mecsek-vidéki magaslati telepek közül háromról ismerünk bronzöntő műhelyre utaló leleteket. Ezek a következők: 1. PÉCS-JAKABHEGY A Pécstől északnyugatra emelkedő Jakabhegy a Nyugati-Mecsek legmagasabb része a koravaskori földvár sáncán és fellegvárának csúcsán mért 602 m tszf. magassággal. A lapos hegytető átlag 350-450 méterrel emelkedik magasabbra a hegy lábánál elterülő és a Pécsi-víz völgye felé lejtő területeknél, ahol a patakvölgyeket kísérő alacsony dombhátakon és lejtőkön több helyen is kerültek elő későbronzkori, az urnamezős kultúrához sorolható lelőhelyek maradványai. Az ÉNY-DK irányában hosszan elnyúló Jakabhegy minden oldalról meredek lejtőkkel csatlakozik a Nyugati-Mecsek belsejében lévő mély völgyekhez, a déli és a délnyugati oldalon pedig meredek, szakadékos sziklafalak teszik szinte megközelíthetetlenné a hegytetőt, amelynek legnagyobb részén megtalálhatók az urnamezős kultúra településének nyomai. A jakabhegyi magaslati telepen előkerült leletanyagban a helyi bronzöntés meglétére utaló nyomok két ponton koncentrálódnak: a telep északnyugati részén, valamint a középső, sűrűn lakott centrumban. A két hely eléggé távol esik egymástól ahhoz, hogy két különböző öntőműhelyhez tartozónak tekintsük az ott talált leleteket. Mindkét területen apró ép és töredékes bronztárgyak, öntőlepény-töredékek és bronzöntésből származó salak volt az egykori járószinten, és egy bronzsalakkal kitöltött hulladékgödör is előkerült.