Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Szemle - A török alóli felszabadulás a történeti irodalomban (BARISKA István)

hadi vállalkozások pedig a hadviselők szempontjából sem ábrázoltatnak operettnek. Amiként hogy nem is voltak azok. S aki figyelmesen végigolvassa a napló közölt részleteit az 1687-es hadjáratokra vonatkozóan, az tapasztalhatja, hogy az eddigi szakirodalom milyen keveset merített a benne felhalmozódott tapasztalatokból, sőt a benne ismertetett alternatívákból is. S mennyire egyértelmű, hogy a Lotharingiai herceg nem utalta a tercier zónába Székesfehérvár és Eger sorsát, az általuk védett vonal visszaszerzésének kérdését. Csakhát ő az egész I. Lipót-féle célkitűzést, nevezetesen Belgrád bevételét a Duna menti hadivállalkozás, Buda bevétele, az azt követő előrenyomulás, valamint a seregegyesítések kivihetősége felől közelítette meg. Innen nézve volt számára fontos a fehérvári török támaszpont felszámolása, Kanizsa blokád alá vétele, kelet felől viszont az a török egri hídfőállásának veszélyes volta, vele a gazdag bányavárosok és a Felvidék elszigetelése, s végül Várad esetében a bizonytalanná vált Erdély kérdésének megoldása. A drávai átkelők megszerzését Eszék irányában csak a bajor választóval való egyesülés után tartotta lehetségesnek. De még ebben az esetben is szó volt még egy lehetőségről. Arról nevezetesen, ha az eszéki hadjárat nem sikerülne, úgy Várad és Temesvár felé vezessék a támadást. Megjegyezzük az eszéki hadjárat valóban nem sikerült, de rendkívül ügyes taktikázással végül is sikerűt kimozdítani a török őrséget az eszéki védőállásokból. Egészen Nagyharsányig. így lett valójában a nevezetes eszéki hadjáratból egy Dráván inneni, nagyharsányi összecsapás. A bajor választófejedelem, Miksa Emánuel naplója ezt a fordulatot talán részletezőbben írta le, mint a fővezéré. Egészében véve azonban a hadjárat terveit és egészének menetét illetően kevesebb a közölnivalója, mint a fővezéri naplónak. Ez a dokumentum egy egész információs fokkal alacsonyabb szinten készült, s érződik, hogy írója - tábori titkár vagy a törzskarhoz tartozó jegyző - nem lehetett részese a háborút csináló nagyok tanácskozásainak. Azoktól elszigeteltebben fogalmazhatta csak mondanivalóját. De urának, a bajor választónak tetszetősebb célkitűzését, Várad elfoglalásának fontosságát hűen tükrözi a napló. A források válogatása és szerkesztése minderre érzékenyen ügyelt. Jól sikerült tehát a különböző típusú és rangú anyagok kötetbe rendezése, hiszen ezek mind más-más szempontból világítják meg az 1687-es harcok célját és kimenetelét. Nincs azon mit csodálkozni, hogy a főherceg és a bajor választó hadinaplóját elsősorban a stratégiai és taktikai meggondolások jellemzik, von Hasslingen főszállásmester parancskönyve és naplója viszont inkább a menetparancsok konkrétságában tálalja a háború hétköznapjait, és hogy Bonomo páter naplórészletei inkább a történetírók módszerével írják le a látottakat. Ez utóbbi egyébként is utófogalmazott. Innen a visszatekintő s egyben értékelő kedv. A szerkesztő jól látja, hogy mekkora jelentősége volt ebben az európai méretű háborúban a diplomáciának. Ezért külön fejezetet szentelt a diplomáciai levelezéseknek. Szulejmán nagyvezér és Hermann von Baden a bécsi udvari haditanács elnökének levelezése roppant érdekes a defenzív helyzetbe szorult török hadvezetés jellemzésére. De az egyesített keresztény hadak fő- és alvezéreinek levélváltásai is egy külön fejezetét tárják fel ennek a nagy háborúnak, a hátországok érdekkonfliktusainak. S közben világossá válik, hogy az csak egy történetírói illúzió volt, hogy az egyesített keresztény hadsereg mögött egységes Európa állt.