Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Tanulmányok - Majdán János: Gazdasági kapcsolatok a Dráva mentén (1868-1918)

„dudusmalomnak" hívták az egy csoportba települt malmokat. A folyó mindkét oldalán megtalálhatóak voltak ezek a malomfalvak. A Drávapalkonyánál-Tésenfa-Szaporcánál, Vejti-Zaláta partjainál működők a magyarországi, a Donji-Miholjácnál és a Moslovinánál lévők a horvátországi igényeket elégítették ki. Az egyik partról a másik partra a legritkább esetben vittek gabonát őrölni. Nem is volt rá szükség, hiszen egy-egy malomfaluban több molnár is dolgozott, s valamelyik mindig elvállalta az őrlést. Az 1870-es évektől megjelentek a „hajósmalmok" a Dráván, kiszorították a kezdetlegesebb dudusmalmokat. Az új úszó malmok nem kővel, hanem acélból készült henger székkel dolgoztak, s naponta kétszer-háromszor annyi lisztet tudtak előállítani, mint a néhány év alatt teljesen eltűnt elődeik. Ezek a malmok már nem csoportokban, hanem egyesével működtek, s ugyanazon falvakból dolgozták fel a gabonát, mint a dudusmalmok. A Barcson, Harkányban, Pécsett, Szigetváron, Eszéken meginduló gőzmalmok háttérbe szorították a hajósmalmokat, bár még a XX. században is működött közülük néhány. Az utolsót * 1932-ben szedték ki végleg a vízből, s innentől kezdve a Dráván nem volt működő malom. A malmok több falu lakóinak szükségleteit elégítették ki, találkozó és várakozóhelyek voltak, de a két part közötti kapcsolatokat nem befolyásolták. A korábban is meglévő szárazföldi közlekedés a XIX. század második felében felgyorsult polgári átalakulás igényei szerint alakult át. A kiegyezés megkötése után a közmunka- és közlekedési miniszter javaslatára a magyar országgyűlés törvénybe iktatta ugyan a közutakra (1876. VI. te), a hidakra (1886. XXII. tc.) és a községi utakra (1886. XII. tc. 21. §) vonatkozó törvényeit, de ezen elképzelések folyamatos megvalósulásához nem állt elegendő pénz és szakember rendelkezésre. A forgalom mitsem törődött az államkincstár problémáival, s a gazdasági élet fellendülését követve ugrásszerűen nőtt. A magyar kormány felismerte a szárazföldi közlekedés fejlesztésének fontosságát, s a vasúti beruházások mellett a század végén egyre nagyobb összeget folyósított út- és hídépítésre. Az egységes hálózati elvek kidolgozását, a végrehajtás meggyorsítását szolgálták az 1890-ben elfogadott I. törvénycikk paragrafusai. 19

Eszerint az utakat és a hidakat hat csoportba sorolták: 1. Állami közutak - államköltségen építik és kezelik. 2. Törvényhatósági utak - az adott törvényhatóság építteti és tartja fenn 3. A vasútállomáshoz vezető utak - melyet minden érdekelt fél építtet és rendszerint a törvényhatóság működtet.