Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)

Tanulmányok - Sonkoly Károly: A pécsi Jeszenszky-ház

1813-as és az 1828-as összeírások mint a Jeszenszky család tulajdonát említik. 2. Emánuel, majd Imre halála után a ház 2. Ferencé maradt, ahogy ezt egy 1833-as forrás is hozza. Ő 1835-ben hunyt el, s a ház örököséé, 3. Ferencé lett, akit 1856-, 1864-, és 1885-ben is tulajdonosként említenek. Jelentős szerepet vitt a vármegyénél, többször is volt alispán. Utána fia, 4. Ferenc lett a birtokos 1891-ben. A XIX. sz. végén, valószínűleg az 1870/80-as években, egy nagyobb átépítésen esett át a ház. A szomszédos, 38. sz., emeletes épület elkészültével a keletre néző ablakokat meg kellett szüntetni (a nyugatiak már korábban erre a sorsra jutottak). A mögöttük, a déli szárny belsejében lévő helyiségek megvilágítására légudvart kellett kialakítani. Itt ekkor bontották el a fiókos dongaboltozatokat, amelyeket síkfödémmel helyettesítettek, s igazítottak a tetőszerkezeten is. Néhány szobában a feltárt, régi falfestés követi az egykori boltozat vonalát. A lépcsőteret beszűkítették, s elhelyezték a ma is látható, kovácsoltvas lépcsőkorlátot. A déli oldal barokk erkélyét zárterkéllyé alakították át. A földszint utcai szobáiból is ekkor lettek üzletek, s ablakaik helyén ajtókat vágtak a falba. Az így létrejött homlokzat képét őrizték meg a századeleji képeslapok. 1928-ban a Jeszenszky család eladta a házat

14

, s az új tulajdonos nagy átalakításokba kezdett, amelyeknél a gazdasági szempontok voltak az elsődlegesek. A főhomlokzat földszintjét elborították az üzletportálok, s az emeleti részt is megváltoztatták, az óriáspilaszterek maradványait kváderes lizénákká alakítva. A kapubejáratot áthelyezték a nyugati, szélső tengelybe, s ide tették a monogrammos vasrácsot is. Az udvari homlokzat elé teraszt építettek. Az emeletet lakásokra osztották, s a déli szárnyban egy új lépcsőházat alakítottak ki, megszűntetve a régit. 1945, az államosítás után sem javult a helyzet. A több család és üzlet által használt ház a folytonos átépítgetések következtében egyre inkább elveszítette régi formáját. Az 1960-as évek elején, egy felújítás alkalmával lehetőség adódott az épület szakszerű, hiteles helyreállítására, amit az akkor készült műszaki dokumentáció is szükségesnek vélt. Meglepő, hogy ezután egy olyan, műemléki szempontból elfogadhatatlan tervet valósítottak meg, amely a koronázópárkányt kivéve a főhomlokzat kevés, még meglévő, XVIII. századi elemét is eltűntette, s teljesen kivetkőztette eredeti formájából

15

. Szinte az egyetlen pozitívum, amit erről a munkáról elmondhatunk az, hogy a kapubejáratot, a lépcsőházat és a kovácsoltvas rácsot a régi helyére tette vissza

16

. A most esedékessé vált nagy tatarozás végre lehetőséget nyújt arra,