Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 1. évfolyam (1988/1-2)
Tanulmányok - Sonkoly Károly: A pécsi Jeszenszky-ház
A szerző, az Országos Műemléki Felügyelőség Pécsi Kirendeltségének munkatársaként, 1987/88 telén elvégezte a ház falkutatását - a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat megrendelésére. Ezt megelőzte a szakirodalmi, levéltári, stb. előkutatás. Ennek során a házra, építtetőire, a tulajdonosokra vonatkozó adatok összegyűjtése, feldolgozása révén egy olyan történeti vázat kaptunk, amely segített interpretálni a falkutatás során feltárt jelenségeket. A Kossuth L. u. 36. sz. ház telkének közép- és hódoltság kori birtokosait nem ismerjük. A belsőben, a födszinten feltárt kutatóárkokban középkori, terméskő falak maradványait találtuk meg. Több esetben ezeket alapként felhasználva emelték a barokk kori falakat. Mellettük egy, kúpcserép darabokkal teli, égett réteg mutatja az itt állott épület pusztulását amely valószínűleg a hódoltság korának vége felé történhetett. Az udvari szárny sarokarmírozásához másodlagosan felhasznált, gótikus épületfaragvány eredeti helyét nem ismerjük, lehet, hogy nem is erről a területről származik. Hetini Simon a telek első, név szerint ismert tulajdonosa, akinek épülő, földszintes házát említi az 1695-ös összeírás 1 . Nem biztos, hogy ez a mai épület őse, mivel ekkor még dél felé a mai Perczel u. 31. sz., sőt a két keleti, szomszédos telek is ide tartozik. A nagy, osztatlan telek és az épülő, földszintes ház Pécs akkori, lepusztult állapotát mutatják. A következő összeírás a XVIII. sz. eleji, zavaros idők után, 1712-ben készült. A Kossuth L. u. 40-et már új tulajdonossal hozza, de a 38-at és a Perczel u. 31 telkét nem említi, mivel ezek valószínűleg még egybetartoztak a 36-tal. Forrásunk tulajdonosként Banyaluky István püspöki tiszttartót jelöli meg. Halála, 1719 után özvegye a birtokos, özv. Bania Luca Istvánné néven. Ez utóbbi említés - utalva egy korábbi állapotra is - az 1722-es, első, pécsi telekkönyvben olvasható, amely tulajdonosként Horváth (Dániel) urat hozza, aki 1721-ben feleségül vette az özvegyet. Ekkoriban a mai telekkel már csak a Perczel u. 31 északi része tartozik egybe, de rövidesen más, szomszédos területek is Horváth Dániel kezére kerülnek. A ház korai építési periódusa a kutatás feltárta, csekély maradványokból csak nehezen rekonstruálható. Úgy tűnik, hogy a keleti, az udvarba hátranyúló rész a legkorábbi, de ez is már a hódoltság után épült. Feltűnő, hogy az utcai homlokzaton is a keleti szakasznál terméskő-vegyesfal, a nyugatinál pedig jórészt tégla falazat látható. Szabálytalan tengelykiosztása is arra vall, hogy nem egyszerre épült. A korai fázisból maradt meg a keleti részen, csonkán, egy nagy, falszilár-