Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)

A településhálózat változása hazánkban a felszabadulás után

Mai településhálózatunkban a falvak csoportján belül fejlettségük, ellátottságuk, fejlesztési lehetőségeik tekintetében elfogadhatatlanul nagy különbségek vannak, melyek lakóik sorsát (jelenét és jövőjét) nagymértékben meghatározzák. A falvak differenciáltsága, sokfélesége nem egészen új jellemzője faluhálózatunknak. Erdei Ferenc szabályos paraszttá Iva k ró I (ezeken belül ősfalvakról, jobbágyfalvakról, telepesfalvakról, szabados falvakról és polgárosodó falvakról), aprófalvakról, különös falvakról (az alföldi óriásfalvak csoportjáról), uradalmi és polgárralvakról beszél a század eleji Magyarországon, mindegyik típusnál hangoztatva annak sokféleségét, színességét.

14 A falvak nagysága (lélekszáma) is jelentős különbségeket mutatott már a felszabadulás előtt is, a pár száz fős falvaktól az 5-10 000 fős falvakig. A falvak gazdasági és társadalmi sokféleségét megszüntette a szocialista fejlődés, de településfejlesztési gyakorlatával nagyságához (lélekszámához), közigazgatási státuszához, OTK besorolásához kötődő, eltérő fejlesztési lehetőségekben megnyilvánuló differenciákat hozott létre. Ma a falu legsúlyosabb gondját jelenti az a tény, hogy általános fejlődése mögött igen nagy és növekvő különbségek vannak, melyek függetlenek lakóiktól. A falu túlzott differenciáltsága a pusztuló és dinaimikusan fejlődő falvak létében is megnyilvánul. A gyors népességlebontódást mutató falvak az apró- és törpefalvak csoportjából kerülnek ki.

1

'' Társadalmi szinten egyrészt azért jelent problémát ezeknek a pusztuló falvaknak a léte, mert jelentős embertömeg, több mint 800 ezer ember lakóhelyét jelentik, kiknek életkörülményei pusztán a lakóhelyükből következően a városihoz nem is mérhetően rosszak, és még romlóak is. Róluk nem venni tudomást azért, mert ellátatlanságuk nem koncentráltan, látványosan jelenik meg, mert eldugott kis falvakban élnek, ahonnan alig jut el hangjuk még a megyeközpontig is, amit többszörösen hátrányos helyzetük miatt talán fel sem emelnek, lelkiismeretlen dolog, nem egyeztethető össze termelési viszonyainkkal, melyet mint a legracionálisabbat és leghumánusabbat definiálunk. Növeli a társadalmi feszültséget az, hogy a településhálózat és népességkoncentráció folyamata a 70-es években olyan szakaszába érkezett, amikor e hátrányos helyzetű társadalmi csoport nagysága már növekedett. Az elmúlt 200 év népesség- és településkoncentrációját nyomon követve jól látható, hogy mintegy 30 év óta az általános koncentrációs folyamat részleges dekoncentrációs elemet is tartalmaz, amennyiben a legkisebb népességszámú települések - a törpefalvak — csoportja növekvő számú települést foglal magába. Az elmúlt évtizedig az általános településhálózat-koncentráció mellett, annak melléktermékeként megjelenő aprózódás! folyamat nem járt együtt e népességcsoport száimának emelkedésével, de az utóbbi 10 évben már igen, a>mi nem is elsősorban országos szinten, hiszen az össznépesség néhány tized százalékáról (24—25 ezer emberről) van szó, hanem az aprófalvas területeken feltűnő. (A° település- és népességkoncentráció folyamatát szemléltetik és foglalják össze az 1-4. száimú ábrák és az 1. számú táblázat.) A pusztuló falvak sorsa társadalmi probléma, másrészt azért, mert térbeli elhelyezkedésük olyan, mely nemcsak növeli a társadalmi-gazdasági feszültséget, hanem feloldódását is nehezíti. Ugyanis ezek a falvak az ország egy-egy területének jellegzetes településtípusát képviselik, ami viszont azt eredményezi, hogy hátrányos helyzetű, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt kedvezőtlen adottságú területek alakulnak ki, amelyek fejlődését pusztán ez a tény is hátráltatja. Nem beszélve arról, hogy ezáltal általános visszahúzóerővé, fejlődést gátló tényezővé válnak. A kedvezőbb adottságú területek gyorsabb fejlődése pedig nö-