Barakonyiné Winiczai Klára: Baranya aprófalvas településhálózatának múltja és jelene - Baranyai Krónikaírás 7. (Pécs, 1984)
A településhálózat változása hazánkban a felszabadulás után
de ez nem racionális, vagy irracionális voltuk következménye, hanem egyrészt az általános negatív községi migrációs folyamat (melynek indítékairól korábban szó volt), másrészt a fejlesztési gyakorlat terméke, és végül ezzel összefüggésben, a közlekedési viszonyok nem kielégítő fejlődéséneik következménye. Külön szeretnénk ez utóbbi tényező fontosságát hangsúlyozni, mint olyan tényezőét, mely kompenzálhatta volna, és a jövőben kompenzálhatja a kisközségeik ellátási hiányosságait. A gazdaságosság egyoldalú értelmezése vezethet csak a Vági Gábor álltai is citált szélsőséges megállapításra, miszerint ... ,,a maii átlagos társadalmi igények mellett a 900-1000 lakoson aluli falu még átmeneti időre is életképtelennek mondható . . . nagyságrendileg 2400 főnél kezdődik az a népességszám, amely minimálisan szükséges ahhoz, hogy valamely falu teljes szocialista színvonalú, alapfokú közintézmény-hálózattal gazdaságosan legyen ellátható. Ahhoz pedig, hogy ne csak a közintézmények, hanem az alapfokú közművek is gazdaságosan megépülhessenek, 3000 lakos kell, ez a legkisebb szocialista méretű falu". 10 Vajon reális-e, kell-e a szocialista faluval szemben olyan méretkritériumot felállítani, aminek pl. Baranya 291 községéből mindössze 9 felel meg, de országos viszonylatban is a községeknek alig több mint 10%-a? Már itt szeretnén/c hangsúlyozni, hogy az apró- és törpefalvak védelme, véleményünk szerint sem jelenti a mindenáron való megtartásukat. Egy kis részük már valóban olyan, melyben a társadalmi és gazdasági elszegényedés olyan fokon áll, hogy nem szabad, vagy a népesség demográfiai szerkezetének torzulása (elsősorban az elöregedés) oly mértékű, hogy nem is lehet kihalásukat meggátolni. De ez egyrészt nem általános (különösen nem Baranyában, mely tényt a II. részben kívánjuk bizonyítani), másrészt nem is lehet (!) általános, abban az értelemben, hogy meg kell akadályozni elnéptelenedésüket, mert ez egy-egy terület (kiskörzet) elnéptelenedésével járna, melynek veszélyéről, illetve visszafordíthatatlanságáról már korábban szóltunk. A falu, a fejlesztésére fordított központi alapok csekély mértéke ellenére a 70-es években sokat fejlődött, aminek alapja a lakosság növekvő jövedelme volt. A fejlődés forrásából következik, hogy indulásakor nem boltok, iskolák, óvodák, orvosi rendelők stb. építésében nyilvánult meg, hamem a lakóházak, a kisgazdaságok modernizálásában, a magántulajdon gyarapításában és csak akkor alakult kii magának a falunak a fejlesztési igénye, amikor e személyi és magánjavak élvezetét gátolta a falu kiépítetlensége, rossz ellátottsága. A 70-es évek végére jelentősen nőtt (még a kisfalvak többségében is) a falusi jövedelmek által támasztott igény, életmódelvárás és a falu nyújtotta életmód-lehetőség közötti szakadék. Ez a kettősség, hogy a falusi ember egyik oldalon lehetőséget ] kapott a jövedelme növelésére, ugyanakkor a másik oldalon hiányoztak azok a feltételek, amelyek mellett élvezni tudta volna egyéni ,,gazdagságát", többféle hatással járt. Egyrészt a jövedelmek elkölthetetlenségük következtében félhalmozódtak, ami téves és túlzó vélemények kialakulására, a falu és város, a falusi és városi ember szembeállítására adott alkalmat, másrészt jogos elégedetlenséget szült falun, ami a kevésbé kötődő réteget elköltözésre, a jobban kötődő réteget pedig személyes áldozatvállalásra, a falu önerőből táplálkozó fejlesztésére kényszerítette. A falu fejlődése nagymértékben kötődött lakói társadalmi munkájához. Vági Gábor már több ízben idézett, a területi fejlesztés mechanizmusát és eredményeit tárgyaló könyvében empirikus kutatások eredményeit felhasználva mutatja be a lakossági öntevékenység, a társadalmi munka településhierarchiáihoz kötődő differenciáltságát, miszerint minél alacsonyabb szerepkört tölt be egy település, an-
