Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. - Baranyai Krónikaírás 6. (Pécs, 1982)

I. rész Előadások - Vörös Károly: Pécs a 20. század elejének magyarországi városhálózatában

szerény, de technikailag teljes értékű (ezeknek szempontjából Pécs már a 13. ranghelyen áll). A városfejlődést minősítő egyes tényezők mennyiségi hátrányának minőségi előnnyé válása ez — amint a kézműves mesterek számában megfigyelhető hátramaradás társadalmi-gazdasági vonatkozásban a város profilját illetőleg nagyon is pozitív jelenségre utal -, egybevetve a város a közép- és nagyipari üzemek és a bennük foglalkoztatott gyári munkások számát illető jó helyezésével: a modern városfejlődés iránya ez. A városfejlődésnek a minősítő tényezők fejlettségét mutató alacsony és magas ranghelyeik már e nyers és kezdetleges összevetéséből is kitűnő tanulságai nyomán így bontakoznak ki előttünk a Pécs helyzetét a századelő Magyarországában, annak törvényhatósági jogú városai sorában megjelölő körvonalak. A kép a táblázatainkon szereplő minősítő tényezők három csoportjának szempontjaiból nézve e helyzet 3 jellemző tényezőjét emeli ki. Az első: népességszámnak és minősítő tényezők számának alapján bontakozik ki, az ország a kiegyezés óta népességében leggyorsabban gyarapodó városainak egyikét mutatva be, melyet a fejlődést minősítő tényezők bőségének vonatkozásában ekkor már csak Szeged, Debrecen, Pozsony, Temesvár, Nagyvárad, Arad és Kolozsvár előz meg — és melyhez képest már (a hozzá különben sok, elsősorban a történeti alapozású tényezők vonatkozásában közelálló) Győr, Kassa és Sopron is hátrányba került — a többi thj. városról (köztük a még oly nagy és Pécsnél népesebb, ám csak agrárvárosokról) nem is beszélve. A térképre vetett egyetlen pillantás is jól -mutatja: Pécs ilyen fejlődését annak köszönheti, hogy a gazdaságilag ekkor különben még csak gyengén fejlett, de -kiterjedt dél-dunántúli régiókban részint versenytársak híján, részint a határában talált szénkincs nyújtotta előnyök bázisán sikerült nemcsak viszonylag népes várossá, hanem sokoldalú regionális központtá válnia: olyanná, amilyenként Sopront és Kassát a közelükben lévő más, dinamikusabb központok (Szombathely, Wiener Neustadt - Miskolc) nem engedték kibontakozni. Ugyanakkor a kép második tényezőjeként kiderül az is, hogy Pécs helyzetének ilyen erősödését nagyban köszönhette annak az őt Kassával, Sopronnal, Győrrel valóban rokonító infrastruktúrának is, amit (közvetve vagy közvetlenül) a feudális polgárosodás jegyében álló múltja alakított ki: magát az országosan is párját rît— kítóan nagy arányban stabil építőanyagból épült házállományt, a városmagban a tömör települést, mely így a lakosság viszonylag nagy része számára biztosított burkolt utat; a technikai urbanizáció (vízvezeték, gáz és villanyáram) igényét — melyből (országos viszonylatban is egyedülállóan) csak a város teljes csatornázatlansága rítt ki — és bizonyos, jó ranghelyekben tükröződő kulturális igényt. A kép harmadik tényezője pedig azt mutatja: hogyan tudott ráépülni erre az alapra és mit adott hozzá ehhez a feudalizmusból itt maradt városhoz a modern bányatelep és iparváros - de ugyanakkor hogyan tudta megőrizni múltjának valóban értékes emlékeit és hagyományait. A választ talán a bánya- és ipartelepek olyan elkülönülése magyarázza, amely nem jelentett konkurrenciát a régi polgárnak, hanem ha szegényen is, de inkább stabilizálta polgári vagyonában és életformáiban: ezekkel együtt s ezek által fenntartva valódi értékeket is. * * * Táblázataink, úgy véljük, alkalmat nyújtanak további elemzésekre is, megvizsgálandó Pécs helyét a századforduló magyarországi városhálózatában. Kivált tanulságoknak ígérkeznek a pécsi viszonyokat a többi thj. városéival a minősítő ténye-