Baranyai krónikaírás 5. (Pécs, 1980)

III. rész DOKUMENTUMOK - Mányi Lajos: A szentegáti Biedermann-uradalom életéről, munkájáról az Állami Gazdaság megalakulásáig

tésével. (Civilben tanító volt.) A télikert felől jöttek be az épületbe. Semmit sem vittek el. A báróék megvendégelték a katonákat. A tiszt megnézte a pincét és azt mondta, hogy még egy napot kell itt tölteni. Kérdezték a németeket, de nem kutattak utánuk. A beszélgetés nyelve német lehetett, mert állítólag a tiszt beszélt németül és a bárónő is. A pusztában az orosz tolmács Adonyi (Zsifkó) István bognár volt, aki sokáig volt orosz hadifogságban. Földosztás Szentegáton a földosztás 1945 augusztusában történt meg — a cséplés után. Egy személyre 3 kh. földet adtak, családonként maximum 15 kh-t. A szántóterületet mérték ki, mégpedig a minőségre való tekintettel mindenki három helyen kapta meg a földjét. Igy mindenkinek jutott jó és rossz minőségű szántóterület is. Rét nem tartozott Szentegáthoz. Erdőt szintén osztottak szét. A legelőt nem mérték ki, azt közösen használták. A kanász is a régi maradt. A földosztással kapcsolatban előfordult néhány furcsaság is. Kelemen György például inas volt a báróéknál, ennek ellenére igényelt és kapott is 12 kh. földet a báró birtokából. Berkics István a földosztás idején Mohácson volt pártiskolán. Mikor hazajött az iskoláról, mint legényember, nem kapott földet (hiába mondta, hogy nősülni akar). Erre visszament szolgálni a báróékhoz és „kiállt" a pártból. Az MKP megalakulása A kommunista párt megalakítására Szabó István, szentlőrinci kovács jött Szent­egátra. Senkit sem ismert a pusztában, csak beszélgetett az emberekkel és úgy tájékozódott a lehetőségekről. A kastélyba is bement és a bárónő megkínálta itallal. A pártszervezet megalakítására 1945 áprilisában került sor. A gyűlésen sok jelentkező volt, kb. 25—28 fő. A vezetőség — visszaemlékezés szerint — a követ­kező volt: titkár: Horváth György fogatos (1,5—2 évig volt titkár) tagjai: Vörös József mindenes Szabó Pál traktoros Pál János traktoros Később többen visszaléptek a párttagságtól. Pál János a vezetőségi tagságot nem vállalta. Ekkor 7—8 tagja maradt az alapszervezetnek. A visszalépések oka az volt, hogy fokozódott a rendszerváltozástól való félelem. Az alakuló gyűlést a fészerben tartották, ahol Szabó István, többek között azt is mondta, hogy „a veréb fölött le kell bontani a fészket, mert különben nem repül ki belőle". Ezzel a báróékra célzott. A kommunista párt megalakulása után nem sokkal megalakult a szociáldemok­rata párt is. Ennek 8—10 tagja volt, főleg az iparosok közül. Első titkára Major István lett.

Next

/
Thumbnails
Contents