Baranyai krónikaírás 5. (Pécs, 1980)
II. rész ÖSSZEFOGLALÓK - Simon László: Somberek 1978. évi krónikájának összefoglalója!
Az anyagi erőforrásokat sikerült koncentrálni, az új iskola építése megkezdődött. Az ünnepélyes alapkőletételre 1978. október 13-án került sor. Somberek község lakóinak, állami, gazdasági és politikai vezetőinek évtizedes álma válik valóra az új körzeti iskola megépítésével. A nagyarányú építkezéshez igen komoly előkészületekre, szervező tevékenységre, anyagi áldozatvállalásra volt szükség. A korszerű oktató- nevelőmunka megalapozásához nélkülözhetetlen új objektum építését a termelőszövetkezet vállalta. (Pedig építőbrigádját saját beruházásai ugyancsak lekötötték.) A létesítmény kivitelezéséhez a következő felajánlások születtek: Nyolc tantermes, tornateremmel ellátott iskolát terveztünk. Egyelőre ennek első ütemére kerül sor, melyben négy tantermet és a hozzá tartozó helyiségeket építjük fel. Az iskola helyének kijelölése élénk vitát váltott ki. A jelenlegi mellett azért döntött a bizottság, mert a község központi magját kívánják továbbfejleszteni, szépíteni. Viszont itt a gyermekek mozgásigényének kielégítésére kevés szabadtéri hely jut. Ezen enyhíteni fog az optimális méretű tornaterem, melyben nagyszerű lehetőség nyílik a sportolásra. E helyszínt igazolta az a tény is, hogy a víz, áram és egyéb szolgáltatások megoldása itt a legolcsóbb, s a már működő napközi otthonnal egy közművelődési komplexum alakul ki. Ezek az érvek szóltak a megvalósítás e módja mellett. A termelőszövetkezet az anyagi felajánláson túl a tervek összeállítását, valamint a kivitelezést is vállalta. Építőbrigádjával 1978. július közepétől — a felvonulási épület létrehozásóval — meg is kezdte a terv végrehajtását. A község lakossága nagy figyelemmel és rokonszenvvel kíséri az építkezést. Minden bizonnyal a jövőben is eleget tesz anyagi és társadalmi munka felajánlásának. Felismerték, hogy megvalósítása társadalmi, községi érdek. Az óvoda ügye is megoldhatatlannak látszott. A túlzsúfoltság csökkentése érdekében egy csoport a napközibe került, így a férőhelyprobléma ott jelentkezett. Mivel az óvodába kerülők száma igen magas volt, felvételüket ilyen körülmények között nem lehetett biztosítani. Ezért a tanács új csoportszobák kialakítását kezdeményezte a régi mozi épületében. A nyár folyamán az átalakítás megtörtént 275 500 Ft értékben. Ebből a szülők által végzett társadalmi munka értéke 134 400 Ft. Példás lelkesedéssel, szorgalommal dolgoztak a tanács kőműveseinek irányítása mellett. így szeptemberben az óvodások a két csoportszobát, öltözőt igénybe vehették. Minden óvodáskorú gyermeket fel tudtak venni. A probléma végérvényesen mégsem oldódott meg, új óvodára van szükség. A nyár folyamán került sor az orvosi lakás felújítására. A sportpályát újra füvesítették. Az összes társadalmi munka értéke 1 900 000 Ft volt. 1978-ban 3 KISZ-esküvő, 7 névadó ünnepély volt. A személygépkocsik száma december 31-én: 164. Termelőszövetkezet Tanács Állami támogatás Mezőgazdasági Kombinát Lakosság Szakmunka Segédmunka 1 500 000 Ft 2 078 000 Ft 1 060 000 Ft 400 000 Ft 185 000 Ft 21 000 Ft 40 000 Ft