Baranyai krónikaírás 3. (Pécs, 1977)

TANULMÁNYOK - Bezerédy Győző: Adatok a baranyai krónikaírás történetéből

rozatot nem előzte-e meg Fölkernek egy esetleges több éves kutatómunkája, mely során a helyben, kéznél levő mohácsi közigazgatási irattárat, egyházi levéltárat át tudta tanulmányozni. (Ma már ezt a kutatók nem tudják megtenni, ugyanis Mohács városának értékes XVIII.—XIX. századi irattárának egy része elveszett. Még a megmaradt töredékek — köztük a város magyar nyelvű jegyzőkönyvei — is igen nagy értékű írásos anyagra engednek következtetni.) Németh Béla ugyanakkor jogosan aggódott a monográfiaíró személyével kapcsolatban is, hiszen Fölkér az ideig nem árulta el történeti érdeklődését, ami azért egy monográfia megírásához feltétlenül szükségesnek látszott még a maga idejében is. Hangsúlyozzuk itt is azt, hogy a krónika megírásához ilyen kitűnő érzékkel megszerkesztett szabályrendelet mellett, mint amilyen a mohácsi volt, nem volt feltétlenül szükség a hivatásos történész nagy szakmai felkészültségére. Ugyanúgy, ahogy ma sem történészek írják a községi krónikákat, de nem egy krónikaíró munkájából derül ki az, hogy már évek óta foglalkozik településének történetével. Gyakran nagy szorgalommal, idővel

1 gyakorlattal jelentős kutatómunkát is végez, és krónikája mellett elkészíti a község monografikus feldolgozását. Ilyen kutató lehetett Fölkér is, ezt munkája is igazolja. A mohácsi krónikát, mint már említettük nem ismerjük. Ismerjük viszont a nyomtatásban is megjelent monográfiát, mely 1900-ban jelent meg „Mohács története" címen Fölkér József tollából. A könyv ismeretében nyugodtan állíthatjuk azt, hogy Németh Béla aggodalma alaptalan volt. Fölkér kitűnő monográfiát készített. Munkája nem egy vonatkozásban kiemelkedik a korszak hasonló alkotásai közül. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk a könyvvel kapcsolatban, le kell szögeznünk, hogy bár Fölkér nem volt gyakorló, publikáló történész, munkájával mégis maradandó értéket alkotott, mivel olyan mozzanatokra, adatokra figyelt fel, amelyek más történész figyelmét bizton elkerülték volna. Ezekre éppen a krónikaírás gyakorlata alapján figyelt fel. Németh Béla kritikai észrevételei mellett javaslatokat is tett, melyek szerint a krónikát 25 évig zárolni kellene, és csak ez után lehetne évenként nyilvánossá tenni. Javaslatának ez a része talán egyezik a kor szemléletével, de semmiképp sem helyes. Talán a krónikaíró személyét kívánta ezzel védeni az esetleges támadások ellen. Mégis a krónika ezzel holt anyaggá válna, ami a történetírás szempontjából sem elfogadható, nem is beszélve a krónikaírás gazdasági és igazgatási jelentőségéről, mely a modern felfogás szerint szinte a történetírást is megelőzi a fontosságban. A modern krónika a községi igazgatás, a gazdasági élet, közművelődés stb. nélkülözhetetlen segítése s ilyen értelemben a krónikákban felhalmozódó hatalmas információs anyagra nem 25 év múlva, hanem azonnal is szükség lehet. A cikk Németh Béla korszerű vagy vitára késztető megjegyzéseit tartalmazza. Németh Béla azonban több volt a bíráló, mindenre odafigyelő tudósnál. Példátlan önzetlenséggel segítőkezet nyújtott Fölkernek a monográfia megírásához, aki munkája bevezetőjében erről meleg hangon emlékezett meg: „Ha lesz mégis munkásságomnak valamelyes erkölcsi sikere, azt elsősorban