Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)
II. rész A TESTKULTÚRA FEJLŐDÉSÉNEK ÚTJA 1921-TÖL A FELSZABADULÁSIG - IV. A sportágak fejlődése 1921-1944 között
Az állandó és a gyors segélyeken túl az I. ligás bajnokság előtt sikerült a klubnak még 522 részvényjegyzőt szerezni. 43 Az amatőr kerületi I. osztály 1928/1929. évi bajnokságát a PVSK nyerte. Ebben az osztályban szerepelt a DVAC, PSC és a Szigetvári AC. A II. osztályban a Pécsbányatelepi Turul, a PAC és a PEAC. Mohácsi TE a bajai osztályban vett részt bajnokságban/' 4 Baranyából az 1929/1930. évi kerületbajnokságba a PVSK, PSC, PAC, DVAC, PEAC és a Szigetvári AC, a bajai csoportba az MTE került besorolásra. A megyei ifjúsági bajnokságban pedig: PVSK, DVAC, PAC, PSC csapatai vettek részt. Az év őszén - októberben - indult be a levente bajnokság is. 45 A professzionista I. ligás bajnokság főpróbája a budai 33-asok pécsi vendégszereplésével nem sikerült, a következő csapat - 3000 néző előtt - 3 :o-ra kapott ki: Szülik - Iváncsics, Krebsz - Palkó, Halas, Teszler - Kovács, Tritz, Kautzky, Szabó, Köves. A budapesti Nemzetiből ide igazolt centercsatár Kautzky, személyében az első pécsi magyar labdarúgó-válogatott is. 4G ig30. A soronkövetkező őszi és tavaszi mérkőzések már sokkal jobban sikerültek és a csapat az évad végén a 9. helyen végzett. Legsikeresebb pécsi mérkőzés a 4:4-re végződött Pécs-Ferencváros volt, 6500 rekord számú nézőközönség előtt. 47 Az amatőr kerületi 1929/1930. évi bajnok ismételten a PVSK lett. A kerületi 1930/1931. évi bajnokság I. osztályába a PVSK, DVAC, PEAC, PSC, DPAC, PAC és a Szigetvári AC nyert beosztást. A Pécsi Bőrgyári Torna Club (BTC) és az MTE a bajai csoportban indultak. 48 A Pécs-Baranya nehéz anyagi helyzete tovább mélyült, amihez nem kis mértékben hozzájárult a fokozódó gazdasági világválság. A klub nehézkesen és hiányosan tudta csak a játékosok bérét is kiegyenlíteni, ami természetesen visszahatott az eredményességre is. 193 1. A klub az anyagi bizonytalanság csökkentése érdekében a helyi sajtón keresztül is a nagyközönség támogatását kérte „segítséggel a nagy célok megvalósításáért" - 10-20-40 filléres, úgynevezett „ajándék szelvények" árusításával. 49 Sajnos ebben a bajnokságban a csapatot a kiesés réme kísérte végig és ez is idegi hatással bírt a végső küzdelemben. Ugyanis a döntő mérkőzésen, itthon, melyen a bennmaradás volt a tét, - 2:0-as vezetés után csak 2:2 arányú eldöntetlenre tellett az MTK-val szemben. Ez viszont a kiesést jelentette. Az amatőr labdarúgásban viszont ez az év a felemelkedés és a bajnoki rendszer kiszélesedésének éve volt. A labdarúgás vidéki népszerűségét jelentette a csapatok bajnokságban és szövetségi díjmérkőzésekbe való részvételének növekedése: Siklós, Nagyharsány, Beremend, Németboly, Pécsvárad, Komló. A Magyar Főiskolás labdarúgó-bajnokság döntő mérkőzéseire májusban került sor. A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club csapata lelkes és jó játékával - első ízben — nyerte meg a bajnokságot. 50 A professzionista csapat kiesése után a válság még jobban fokozódott. Pécs város, - melytől a vezetőség újabb segélyt kért - váratott magára, a szurkolók támogatása is elmaradt, a Profik Labdarúgó Szövetsége sem volt hajlandó áldozatot hozni a pécsi csapatért. Ezek után nem maradt más választás, mint hogy az amúgy is tengődő labdarúgókat szabadlistára tenni. ül