Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)

I. rész BARANYA MEGYE TESTNEVELÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE (1867-1921) - V. A sport fellendülése az I. világháború előtt

A PAC március 12-én rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyetlen napirendje volt, az hogy eladják a Klub tulajdonában lévő telket és ebből a pénzből felújítják a sportpályát és fedett tribünt építenek. A javaslatot a közgyűlés elfogadta. 354 A PAC labdarúgói március 11-én már hivatalos mérkőzést játszottak a Buda­pesti PASC csapatával és 3:2-re nyertek, majd március 17-én a BEAC-ot verték meg Pécsett 2 :o-ra, addigra a tribün is már teljesen kész volt. A Dunántúl c. lap hírül adta, hogy a VKM rendelete alapján négy vidéki város­ban lesz ifjúsági tornaverseny. A pécsin 1800 tanuló vesz részt. A főrendezőknek Buzássy Ábel főgimnáziumi, Gallovkh János főreáliskolai igazgatókat és dr. Visy László főispánt kérték fel. A rendező bizottság elnökének Neudtwich Andor polgármestert. 1912. március 28-án már értekezletet tartottak az előkészületek­ről. 355 Megtartotta alakulása óta az első közgyűlését a TBTE pécsi csportja. Beszámol­tak az előző évi tevékenységükről, mely szerint 9 egésznapos és két félnapos túrát szerveztek. Jellemző szegénységükre, hogy előző évi bevételük 92 korona, kiadásuk 68,66 korona volt. Összehasonlításként; az ME közgyűlésén 14 főt vettek fel örökös tagnak, akik személyenként 100 koronát fizettek be a pénztárba. A választás során Krausz Arnold lett az elnök, Pintér József alelnök, Bech János a pénztáros és túrabizottságot alakítottak. A Munkásotthonra és a „Munkás" c. lapra a csoport 5-5 korona támogatást szavazott meg. Elhatározták, hogy a jó kapcsolat érdeké­ben a csoport elvileg belép a Mecsek Egyletbe és e célból kiváltottak egy tagsági könyvet is. 356 Március végén a TBTE budapesti csoportja Pécsre látogatott és együtt túráztak a Mecseken, majd vándorgyűlést tartottak. A pécsi csoport tagjai elhatározták, hogy egész évben rendszeresen szerveznek túrákat. Megtartotta közgyűlését az ME is, április 13-án. Az elnök továbbra is Balogh Károly, alelnök Walter Antal, s Zsolnay Miklós lettek. 30 ' A PAC labdarúgói rendszeresen játszottak mérkőzéseket, s közben fővárosi egye­sületek csapatai látogattak el Pécsre, mert a PAC csapatában egy jó képességű ellen­félre és a PAC közönségében pedig egy nagyon sportszerű, lelkes közönségre talál­tak. Mindössze a Terézvárosi TC pécsi 3:2-es győzelmét tartották igazságtalannak és szidták a bírót, majd csomagban szemüveget és egy sípot küldtek neki. Az újság­író szerint ez rossz tréfa volt. 358 A PLE tribünjét a szél erősen megrongálta a télen. így azzal a kéréssel fordultak a városi tanácshoz, hogy adjanak számukra kölcsönt. A városi tanács a BM-től kért, s kapott engedélyt a kölcsönzéshez. A városi tanács 20 ezer korona kamat­mentes kölcsönt adott a Pécsi Lóversenyegyletnek, amelyet végül is a földművelési miniszter engedélyezett úgy, hogy a PLE-nck ezt 1913-1932 között kell majd visz­szafizetni évi ezer koronás tételekben. A 2863/1912. sz. leírat szerint a városi köz­gyűlésnek kell felhatalmaznia a polgármestert a kötelezvény aláírására. A közgyű­lésen az SZDP képviselői dr. Hajdú Gyula és Szabó József ellenjavaslattal állt elő, de leszavazták őket. 350 Közben nemcsak a PAC, hanem a többi egyesület labdarúgói is rendszeresen ját­szottak mérkőzéseket, egymással és a mohácsi, szigetvári, barcsi labdarúgókkal. Figyelemre méltó a PSC csapatának 8:1 arányú győzelme a jó erőkből álló PAC II. ellen. A tornaverseny rendező bizottság kéthetenként ülésezett. A szervező bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents