Bezerédy Győző (szerk.): Baranya megye testnevelés- és sporttörténete. 1. 1867-1945 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1987)
I. rész BARANYA MEGYE TESTNEVELÉS- ÉS SPORTTÖRTÉNETE (1867-1921) - IV. Sportélet a századforduló idején
nyitására versenyt rendeztek április 29-én. A tekéhez hasonlóan tűnt el a sakk is, bár nem jelentette azt, hogy megszűnt, csak egyesületi keretek között nem működött. A sakk a kávéházakba, az olvasókörökbe, valamint az ipartestületi körökbe költözött, és ott sakkoztak is rendszeresen, ha nem is szervezett keretek között. Olvasókörök pedig abban az időben már minden nagyobb községben voltak valamilyen néven, sok esetben a falu papja alakította meg, mint katolikus olvasókört, olvasóegyletet, ifjúsági egyletet stb. A nevek különbözőek voltak, de a tartalom nagyjából azonos volt. Télen olvastak, vagy színjátszókör alakult, illetve sakkoztak és malmoztak, de a nyári időszakban sokszor kirándultak is, így ismerkedtek a testedzéssel. A PTE április végén dísztornászatot rendezett a tornacsarnokban Hemmerich Károly tornatanár vezetésével. A pécsszabolcsi iskolások ebben az évben is kirándultak a Tettyére. Visszaesés a sportokban 1899. júniusában bekövetkezett az, amitől a kerékpárosok régóta féltek. A Pécsi Közlöny június 11-i számában örömmel ad hírt erről: „A BM-től leérkezett, hogy jóváhagyta a biciklisták megadóztatásáról hozott városi szabályrendeletet. A miniszter a föllebbezők érveit nem fogadta cl, amiben igaza is van. Legközelebb tehát, talán már a jövő hónap elsejétől kezdve külön adót fognak fizetni a biciklisták, akik az utcákon, úton-útfélen veszélyeztetik a gyalogjárókat" A Pécsi Bycikli Club működésében nagy gondok jelentkeztek, elsősorban a jelentős adósságok miatt, amelyet a pályaépítésre vettek fel és a csekély bevételükből kellett azt törleszteni, így a különböző versenyekre már nem tudtak elutazni, de ők sem tudtak versenyt rendezni. A rendkívül sikeres 1897-cs és 1898-as év után 1899-ben egyetlen versenyt sem rendeztek. így a kerékpár-adó megjelenése már csak kegyelemdöfés volt az amúgyis lehangolt sportolóknak. Ebben az évben a PBSE rendezett országúti kerékpárversenyeket, de a PBC tagjai ezen sem indultak. Azt talán rangon alulinak is tartották, hogy „amatőrökkel" versenyezzenek. A PBSE július 16-án a szentlőrinci országúton rendezett versenyt, s ezen Heerfurth Leó nyert a 40 km-en, a 10 km-es versenyt pedig Gyimóthy Jákó nyerte. A PBSE ezenkívül még szeptemberben rendezett versenyt Pécs-Villány útvonalon. Ezen a versenyen részt vettek a PBSE villányi kihelyezett szakosztályának tagjai is. 1899. június 28-án a cisztercita főgimnázium a városi sportcsarnokban rendezte meg évzáró tornaünnepélyét nagy érdeklődés mellett. Az iskolai testnevelést igyekezett kiegészíteni az a VKM-rendelet, amely elrendelte, hogy a középiskolákkal rendelkező városokban kötelesek játszóteret felszerelni. A VKM 1899. június 12-i 40497. sz. alatti rendeletéből idézve ez jól érzékelhető: ,,. . . a játékok különböző JC4