Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

Még 1939 legelején betiltották a legtöbb szakszervezeti lapot, az SZDP havi folyóiratát, a Szocializmust és más időszaki lapokat. Májusban vizsgálatot rendeltek el a szakszervezetek ellen, tevékenységüket kormánybiztosok ellenőrzése alá helyezték. Csődbe jutott az SZDP két legfontosabb gazdasági erőforrása, a „Törekvés Takarékpénztár" és az „Általános Fogyasztási Szövetkezet". A Pénzintézeti Központ felülvizsgálata után a „Corvina" biztosítóval együtt felszámolják őket, ami jelentős gazdasági és politikai presztízsveszteséget eredményezett. Az a tény pedig, hogy a betétesek többsége kártérítés nélkül maradt és az intézmények volt alkalmazottait elbocsátoták - pánikot keltett. A szélsőjobboldali és a kormánysajtó kitűnően kihasználta a helyzetet és korrupcióval, sikkasztással, a munkások pénzének elherdálásával vádolta a szociáldemokrata vezetőket. A szövetkezetek szanálásával egyidejűleg folyt a zsidótörvények vitája, amelybe beiktattak egy olyan szakaszt, amely szerint a munkásegyesületek vezetésében zsidók nem vehetnek részt. A szociáldemokrata képviselők korábban említett szembenállása a javaslattal, azzal a következménnyel is járt, hogy az egész párttal szemben megindult egy antiszemita hecckampány, követelve a párt- és a szakszervezetek felszámolását. Mindezek a körülmények együttesen azt eredményezték, hogy az SZDP rendkívül nehéz helyzetben kezdett hozzá a választási előkészületekhez, erkölcsileg, anyagilag megtépázva, nélkülözve a belső egységet. A körülmények alapos elemzését átfogó program sem állt rendelkezésre, amely a párttal szembeni bizalmát elvesztett tömegek visszanyerésére alkalmas lehetett volna. A Darányi-féle titkos választójogi törvény a pártot potenciális szavazóinak jelentős számától fosztotta meg, s így az indulástól kezdve meglehetősen reményvesztetten veszik fel a küzdelmet, nemcsak a kormánypárttal, hanem a szélsőjobboldallal szemben is. A párt külföldi támogatásban sem reménykedhetett, hiszen a német és az osztrák szociáldemokrata pártok tevékenysége megszűnt, s más pártokkal hiányzott a megfelelő kapcsolat egy ilyen jellegű együttműködéshez. Az új választójogi törvény kaució letételét követelte meg a képviselőjelöltek után. Az SZDP nem rendelkezett az ehhez szükséges néhány százezer pengőnek még a töredékével sem. Ennek ellenére kezdetben úgy határoznak, hogy minden elérhető kerületben jelöltet állítanak, mert véleményük szerint a puszta jelölésnek is nagy propagandisztikus értéke van. Ahol az előkészületek során nyilvánvalónak látszik, hogy biztosan nem számíthatnak eredményre, a jelöltet még a kaució letétele előtt visszavonják. Ennek az elképzelésnek megfelelően Pécs központból irányítva a kaposvári, a szalántai, a bonyhádi és a pécsi kerületbe kívánnak jelöltet állítani. Tolnai a központ véleményével nem ért egyet. Az előjelek szerint Pécsett nagy választási harcra volt kilátás, így semmiképp nem lenne szerencsés az erők megosztása. A helyzetet csak tovább nehezítette, hogy nem álltak rendelkezésre megfelelő jelöltek. A szalántai kerületben véleménye szerint jó eséllyel számíthatnának a szociáldemokrata képviselő megválasztására, mert Brogly kormánypárti képviselő egyre népszerűtlenebbé vált, a szociáldemokrata bizalmiakon keresztül, ugyanakkor a pártnak jó kapcsolatai vannak. Nem rendelkeztek viszont a szükséges anyagiakkal, ezért a szalántai kerületbe egy olyan jelöltet terveztek indítani, aki elegendő pénzzel rendelkezett, hogy saját költségén vegyen részt a választási küzdelemben. Horváth György lothárdi molnárt kívánták támogatni, aki azonban maga is azon a véleményen volt, hogy a szociáldemokraták tekintélyét a legutóbbi kül- és belpolitikai események jelentősen leron-