Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

tüntetést akarnak szervezni a pécsi székház előtt, ezért karhatalmi segítséget kértek. A pécsi járási főszolgabíró „ . . . egyetemi hallgatók egy csoportjának a bányatelepre szimpátiatüntetés céljából történő kimeneteléről . . ." kapott értesítést. Az egymást követő újabb és újabb izgalmat kiváltó hírek egy jelentős része azonban csak a felizgatott fantáziák szüleménye, annak a pánikhangulatnak a kifejezője, ami az események ilyen tragikus fordulatának hatására az uralkodó körökben is kialakult.

261 A pécsi bányászok problémája az ország határain jóval túlterjedő visszhangot váltott ki, s ez már teljesen kizárta, hogy a kormányzat a munkások nyilvánvalóan igazságos követeléseinek érvényre juttatása érdekében valamilyen módon ne avatkozzon be az ügyekbe. A 8%-os béremelés megadása teljesen nyilvánvalónak látszott, de hogy milyen formában történjen, az bizonytalan volt. Az események drámai fordulata ellenére mindenképpen továbbra is el akarták kerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki, ami azt mutatja, hogy a DGT a sztrájk következményeként hátrált meg. Ez ugyanis a munkabeszüntetést irányító baloldali erők sikerét jelentené. A kormány olyan megoldást akart, ami a követelések teljesítését úgy valósítja meg, hogy közben csökkenti a munkásvezetők tekintélyét és befolyását, s ugyanakkor növeli az állammal szembeni bizalmat. A megoldáshoz nagy segítséget nyújtott a szociáldemokrata párt vezetése, amely a sztrájk kirobbanásának pillanatában teljesen felkészületlen volt. Február 24-én este nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélik a vasasi bányászok sztrájkját, s megtagadták az abban résztvevőkkel a közösséget.