Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM

zetésével indul meg újra a párt szervezeteinek kiépítése. 1930 nyarán a bányavidé­ken a párt legális munkásszervezetet kíván létrehozni: az „Osztályharcos Bánya­munkások Szövetségét". A Mecsekszabolcson, Komlón, Vasason és Hosszúhetény­ben egyaránt szervezkedő bányászok sejtjeit újra élesztik. Létrehozzák a Kerületi Bizottságot. Az alakuló szervezeteket „Guszti" látta el a párt kiadványaival, az „Új március"-sal, a „ioo%"-kal és „Társadalmi Szemlé"-vel. Schimmel Gusztávot 1930 szeptember elején a Központi Bizottság visszarendeli és más munkára küldi. így a szervezést a továbbiakban a párt pécsi összekötője, Vass János lakatosmester folytatta. 1930-ban a KMP több alkalommal is hírt adott magáról röplapok szórásán ke­resztül. Az akciók igen bátor vállalkozások voltak 116 Július 31-én mintegy 300 db röplapot dobtak be a Tüzér utcai Lakits tüzérségi laktanyába, részben a kerítésen keresztül, részben az egyes épületrészek betört abla­kain át. A Dunántúl felháborodott hangú cikkben ítéli el az akciót: „A bolsevizmus . . . magyarországi ügynökei ... a mai napon Pécsre is betették a lábukat és lázító tartalmú röpiratokkal árasztották el a pécsi kaszárnyákat, az engedelmesség megta­gadására szólítva fel azt a hadsereget, mely 1919 nyarán eltaposta a bolscviki rémuralmat. .. Ennek az ostoba és nevetséges kísérletnek »a vörös augusztus 1.« ad aktualitást Pécsett. . ," 117 Augusztus 31-én a Dunántúl újabb akcióról számol be: „Csak nemrégiben írtunk arról, hogy a kommunisták lázító röpcédulákat szórtak a pécsi kaszárnyákba. Most pedig arról értesülünk . . . Peterden helyeztek el gyalázkodó hangú nyomtatványo­kat. Tegnap délután történt, hogy a peterdiek a falu határában az eperfákra szöge­zett röpcédulákra lettek figyelmesek. A nyomtatványok kommunista kiáltványt tartalmaznak, és arra hívják fel a me­zőgazdasági munkásságot, hogy kövessék a dorozsmai kubikosok példáját, szervez­kedjenek és álljanak a magyarországi kommunisták pártjának a zászlaja alá. A röp­irat többi része gyűlöletes hangú támadást intéz a kormány, valamint a kormányzó és a miniszterelnök személye ellen." 118 Szeptember 13-án a pécsi járás főszolgabírája tett jelentést a főispánnak, hogy a pécsváradi állami úton egy autóból kommunista röpcédulákat szórtak szét. A me­csekszabolcsi csendőrség Schmidt József püspökbogádi lakos, tejhordónál több ilyen röpcédulát talált, s ezért mint gyanúsítottat a pécsi kir. ügyészségre bekísérte. Mi­után vallomásából kiderült, hogy a cédulákat az országúton szedte föl, s ellene egyéb gyanúok nem merült fel, szabadlábra helyezték. 119 Szivér főszolgabíró október 4-én ugyancsak kommunista röpiratok terjesztéséről tesz jelentést a főispánnak. Eszerint Thomen-akna környékén találtak nagyszámú röplapot. 120 A pécsi Királyi Törvényszék állam- és társadalmi rend felforgatása miatt isme­retlen tettes, esetleg tettesek ellen indított bűnügyben 1930. szeptember 29-re fő­tárgyalást tűzött ki. Az ügy melléklete a következő röplap volt: 121 „Ifjúmunkások Nézzetek körül! Ki az, aki veletek harcol, aki segíteni akar rajtatok? Talán a szociáldemok­rata párt? NEM! A szociáldemokraták csak szavalnak a munkások védelméről, de amikor tényleg segíteni kellene, rútul cserben hagynak, elárulnak benneteket. . . Az egész világon csak a Kommunista Pártok és a Kommunista ifjúmunkások szövetségei har­colnak a munkásság felszabadításáért! Magyarországon is a Kommunista Ifjúmunkások Ma­2IO

Next

/
Thumbnails
Contents