Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉS A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM
megjegyzések jogosak, a cselekvés konkrét tartalmának a megfogalmazása azonban részükről is hiányzik. A gazdasági válság elhatalmasodásának első időszakában járunk. Korábban már szóltunk arról, hogy a város vezetése milyen alapállásból, milyen eszközöknek az igénybevételével igyekezett a helyzeten változtatni. A továbbiakban néhány példán keresztül érzékeltetni kívánjuk, hogy a szervezett munkásság nevében fellépő szociáldemokrata frakció hogyan foglalt állást a felmerülő kérdésekben. Elképzeléseinek kialakításában, mennyire tart kapcsolatot az általa képviseltekkel, vagy milyen mértékben kívánja segítségüket. Nyilvánvaló, hogy a városi frakció tagjai bármennyire is megfogalmazták együttműködési szándékukat, nem vonhatták ki magukat teljesen a munkásság konkrét napi követelésének hatása alól. Vállalniuk kellett azok képviseletét, s valamilyen szinten cselekedniök kellett megvalósítása érdekében. Mindezt úgy tették, hogy továbbra sem igényelték a tömegek aktivitását, időnként éles hangú interpellációikhoz nem használták fel a törvényhatósági bizottságon belüli kisebbségük ellensúlyozására a tömegek demonstrációját. Nem élték a külső nyomás eszközével, ennek következtében kezdeményezéseik többnyire eredménytelenek maradtak. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ezek az indítványok kemény hangjuk ellenére sem lépték át a törvényességet. 1930 februárjában Dick György a városi kertészetnél alkalmazott munkások és munkásnők munkaidejének csökkentése és a munkabérek emelése érdekében emelt szót. Áprilisban a téli hónapokhoz viszonyítottan nem enyhülő munkanélküliség kérdésében a közmunkák sürgős további folytatását, a kormánytól kiadós állami közmunkák megindítását kéri, valamint a város tulajdonában lévő elhanyagolt épületek soron kívüli javítását, s azt, hogy a polgármester intézkedjék, hogy a háztulajdonosok is tataroztassák sürgősen házaikat. Az interpelláció lehetőséget ad a város vezetőinek arra, hogy megválaszolása során bebizonyítsák, hogy milyen sokat tettek a munkanélküliség felszámolása érdekében, amit azután a törvényhatósági bizottság nagy többséggel tudomásul vesz, s az interpelláció ad acta tehető. 61 A munkástömegek aktív, külső támogatása nélküli interpellációnak a teljes eredménytelenségét nagyon jól példázza Dick György 1930. május 26-Í felvetése a városi kőbányában dolgozó munkások bérének leszállítása ügyében, amit még kiegészített a városi üzemekben foglalkoztatott munkások bérének csökkenésére vonatkozó felvetéssel is. A kapott válaszból kitűnt, hogy az interpellációnak reális alapja van. „Leszállítják az órabéreket azoknál, akik nem tudják a teljesítményt tartani .. . Általános bérleszállításról nincs szó, csupán az órabéreket a munkás teljesítményének fokához kívánják igazítani . . ." Ennek ellenére amikor a kérdés júliusban ismét napirendre kerül, a polgármester az interpelláció valamennyi pontjának realitását kétségbe vonja, s ezt a közgyűlés helyeslőleg tudomásul veszi. 62 Az eredménytelenség ellenére sem változtat a szociáldemokrata frakció az eddig folytatott gyakorlaton, felvetéseit továbbra sem kísérli meg alátámasztani a tömegek külső nyomásával. Jelentősen csökkenti a felszólalások hatékonyságát az is, hogy megfelelő sajtónyilvánosságot sem kapnak, annak ellenére, hogy a közgyűlésekről a helyi lapok rendszeresen beszámolnak. Alkalmanként a Népszava foglalkozik a pécsi frakció tevékenységével. A cikkek hangvételéből egyértelműen kitűnik, hogy teljes az egyetértés a pécsiek által követett gyakorlattal.
