Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 2. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
A SZOCIALISTA MUNKÁSMOZGALOM A HÚSZAS ÉVEK DEREKÁN
de csak egyetlen alkalommal engedélyezte a rendőrség azzal a megkötéssel, hogy azon politikai kérdések nem tárgyalhatók és csak nők vehetnek részt. Még képtelenebb ötletekkel utasította el a pécsbányatelepi rendőrkirendcltség a bányamunkás szakszervezet gyűlését, ahol a bérek és a szociális juttatások céljából megszerkesztett memorandumot akarták megtárgyalni. A kapitány a következőkkel érvelt: ,, . . . a bányatelepeken influenzajárvány van és a csoportos gyülekezés nem ajánlatos, továbbá ... a bejelentők oly körülményeket, amelyek annak múlhatatlan megtartását indokolttá tették volna, kérvényükben nem hoztak fel". A rendőrség taktikája valóban az volt, hogy a szakszervezetek gyűléseit, tanfolyamait stb. minden lehető eszközzel betiltsák. így kívánták széttördelni az összvárosi egységre törő szaktanács és pártszervezet tevékenységét. /fl A következő évi országos kongresszus fórumát is Dick György arra használta fel, hogy a betiltott gyűlések, szakszervezeti csoportok helyzetéről számoljon be. Ugyanakkor bizonyító anyagokat hozott nyilvánosságra arról, hogyan történtek a csalások a Társadalombiztosító-választásokon, hogyan akadályozták meg a hatóságok, hogy a Pécs környéki falvakban leszavazzanak a földmunkások, az ott lakó bányászok. A Pécsett lefolytatott szavazásokról pedig a polgári lapok adták hírül hamisításaikat, jóllehet a keresztény nemzeti blokkal szemben a Szakszervezeti üsta győzött, méghozzá fölényesen: 3259:925 arányban. A postán beküldött 1300 szavazatról még a választási bizottság is kénytelen volt elismerni, hogy hamisítás volt. 80 A szakszervezetek irányítása és azok megerősítése váltakozó sikerrel folyt 19241929 között. A párt vezetősége tisztában volt azzal, hogy a válságos gazdasági és árviszonyok között, a szervezetek újraalakítását, azok folyamatos működtetését csak úgy lehetséges sikerre vinni, ha nemcsak a memorandumaikat segítik megfogalmazni, hanem a radikális gazdasági megmozdulásaikat, sztrájkjaikat is vezetik, megszervezte a szolidaritást. Pár kivételtől eltekintve a pártvezetés és a szaktanács támogatta tömegbefolyása megtartásáért azokat a sztrájkokat is, amelyeknek „elfajulásával nem értettünk egyet, de azért törekedtünk arra, hogy olyan taktikát kövessenek, amely az óhajtott béremelést meghozza . . ." mondta Dick György 1928ban a párt kerületi értekezletén. A pártszervezet vezetősége kénytelen volt valójában végigtaktikázni ezeket a nehéz esztendőket. A memorandum akcióik döntő többsége nem hozta a várt eredményeket, ekkor a kirobbanó sztrájkok fő követeléseit vállalni kellett, mert különben a teljes vereség következett volna, ezt viszont természetesen nem akarták, nem is merték vállalni. 1924-1926. évi sztrájkok döntő többsége ilyen memorandumozásból indult ki, amelyet a bizalmi hálózat azután sztrájkokkal támasztott alá, gyakran a szaktanács akarata ellenére. Az összefüggésekhez tartozik továbbá az, hogy a szakszervezetekben, a vezetőségben, a bizalmi testületekben, mint ezt több példával bizonyítottuk, kommunista, baloldali ellenzéki munkások harcoltak. A következő küzdőtéren, a munkanélküliség elleni harcban, újabb és újabb erőfeszítésre sarkallta a párt vezetőségét a munkástömegek akarata. Naponta, a legkülönbözőbb formában jelentkező nyomásuk alatt kísérelte meg a pártvezetőség és a szaktanács a munkaalkalmak megteremtését kierőszakolni a város vezetőségétől. Gyűléseken hozott határozatokkal, memorandumokkal ostromolták a polgármesteri hivatalt, munkalehetőségek biztosítását követelve. 1925. március 9-rc a cipész szakcsoport hirdetett gyűlést, amelyen megjelent Hor-
