Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MOZGALOM KEZDETEI 1867—1890

ki. Ezt megelőzően a „Vasbértörvényt" adta elő Dóra Márton küldött, majd a „sztrájkok természetéről" tartott előadást, kifejtve azok „káros voltát, mert szerinte a munkásságnak más eszközöket kell a felemelkedésért igénybe venni". A szónok szerint csak a „felvilágosító munka az általános felemelkedéshez vezető út". A polgári pártokhoz való viszony kérdésében a gyűlés kemény vita után úgy foglalt állást, hogy „ . . . a nagy liberális pártok" burzsoá pártok. Miután a parlamentbe jutottak, olyan törvényeket hoztak és hoznak, amelyek a munkásokat még jobban a rabszolgaságba taszítják. A Függetlenségi Pártok, illetve az ún. „negyvennyolcasokra" áttérve a szónok megjegyezte, hogy ezek tetteikkel bebizonyították, hogy a munkásosztály tőlük semmit sem várhat, hiszen minden mást inkább a szívükön viselnek, mint a nép jólétét. . . végül a konzervatív-klerikális-feudális pártról kijelentette, hogy nincs már a magyar életben létjogosultsága . . . Gyurits (Gyurics) Mihály élesen megtámadta a szónokot és felháborodottan utasította vissza a 48-as pártot ért Fernkorn-féle bírálatot. Utalt arra, hogy 1871-ben a tömege^ munkásletartóztatások idején interpellációkat nyújtottak be a parlamentben a munkásokért. Fernkorn alaptalannak minősítette Gyurits felháborodását és a következőket mondta: „ . . . a „48-as párt" ugyanúgy mint a többi, a munkások törekvéseivel szemben áll . . . Más országok „negyvennyolcasaira" utal, ahol a „népbarátság" eléggé drasztikus módon dokumentálódik. A „negyvennyolcasok érdeme" - mondta - abban állt, hogy miután a munkások kikaparták nekik a gesztenyét, 1848. július 26-án Párizs utcáin kartácstűzzel lelövették őket, ugyanebben az évben Bécsben a Brigittenauban a nemzeti gárdával lemészárolták a munkásokat, 1871-ben a Párizsi Kommünben a tömeggyilkosságokat előidézték. Ezt köszönheti a munkásság a negyvennyolcasoknak - semmi többet! . . ."

40 Gyurits kivonult a gyűlésről. A résztvevők viszont nagy elismeréssel adóztak az előadónak, aki „ . . . világos képet festett arról, hogy az egyletnek mit is kell tenni a polgári pártokkal..." A munkásmozgalom kezdeti időszakában is nagy jelentősége volt a „Pécsi Általános Munkás Képző Egylet"-nek. A polgári baloldal befolyása hátráltatta a pécsi munkásosztály önállósodásának folyamatát, háttérbe szorította vagy elhomályosította a munkásság önálló követeléseiért folytatott harcot. A közben megalakult munkásegyletekben (nyomdászok, cipészek, vasmunkások, építőipari munkás egylet) a munkaadókat juttatták tisztséghez, egyleti elnökök, tiszteletbeli elnökök stb. formájában, amelynek következtében a politikai ellentéteket azok a személyi harc területére vitték át és bomlasztották az egyleteket. A fővárosi munkásmozgalomban ugyanezek a jelenségek figyelhetők meg, így 1869 nyarán ellenzéki munkásszervezet alakult, „Pest-Budai Munkás-képző Egylet" néven, amely az „önsegélyezés" programjával jött létre. A baloldali polgárság gyámkodását elhárítva Farkas Károly vezetésével szocialista szervezetté vált. 1870 májusában csatlakozott az I. Internacionáléhoz. Kiépített nemzetközi kapcsolatai révén vezetői közül többen az I. Internacionálé magyarországi szekciójának tagjai lettek. Irányításával meggyorsult a munkásság szakegyleti mozgalma. 1871-re országos jellegű szervezetté formálódott, amelyhez számos fővárosi és vidéki szervezet jelentette be csatlakozását, így a temesvári, aradi, pozsonyi, soproni, kaposvári mellett a pécsi „Általános Munkásképző Egylet", valamint több szakegylet. Az Általános Munkásegylettel párhuzamosan működött tehát a pécsi munkásság másik