Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A SZOCIALISTA MOZGALOM KEZDETEI 1867—1890

munkások barátjának és hirdette a radicalismust, hogy őket politikai céljaihoz kihasználja . . .". A választmány további tagja Kollonits Imre, az építőipari munkások egyletének jegyzője, az ,,Első Pécsi Munkások Beteg és Rokkantak Egylete" választmányi tagja. Winczheimer J. kisiparos mester, Weiss János és Szalay Lajos porcelánipari munkások. Az egylet júniusi népgyűlésének jegyzőkönyvéből ismerjük azokat a határozatokat, amelyekből az új választmány politikája lemérhető. A gyűlés vita után a következő határozatokat hozta: „ . . . I. A Pécsi Munkás Egylet az országos ellenzéki pártot támogatja. II. A kisipart kell támogatni a centralizált nagyiparral szemben. III. A munkaidőnek megfelelő bért. IV. Az egyesület alapelve a szabadság, a rend, a törvényesség. V. Az egylet nem lép fel a polgári társadalom ellen, ha az becsületes. VI. Az ifjúságot szabadon kell nevelni. VII. A munkásság képzését felemelni kell. VIII. A pécsi általános munkásegylet, a közvetlen általános választójogot kéri. (Szalay L. a „titkos" kiegészítést közbeszúrta.) IX. A munkásegylet más politikai párthoz nem csatlakozik." Június 14-én az egylet a nyilvánosság elé lépett és a „Hattyú" teremben népgyűlést tartott, ahol megvitatták a programot. A sajtó úgy harangozta be a munkásegylet gyűlését, hogy: 1. „A munkások és iparosok helyzete általában. 2. A munkások és polgárok jogai általában. 3. A gazdasági csalás. 4. Általános választójog." tárgyai kerültek vitára.

36 A gyűlésen Dietrich mindent megkísérelt, hogy olyan határozatot csikarjon ki az egylet vezetőségétől, amely szerint az csatlakozik és egyesül a helyi ellenzéki párttal. A vitában Szalay támadta Dietrich elképzeléseit, „amelyek keresztül vihetetlenek és a munkásságnak nem is célja, mert az önálló egyesülésért küzd már hét esztendő óta." Az egylet úgy határozott, hogy nem csatlakozik semmiféle párthoz. A vezetőség petíciót fogalmazott meg az országgyűléshez az általános választójog bevezetéséért. Több fölszólaló a rövidebb munkaidőt, a szakmai képzés erősítését követelte. Hermann „A hosszú munkaidőt mint a haladás fő akadályát állította be". Winczheimer „a pénzintézet csődjét a lottó csalásokat ostorozta". Szigetvárról megjelent Welz Károly az ottani egylet elnöke és az egyesületek együttműködését hangsúlyozta. Winczheimer újabb felszólalásában alapos ellentmondásokkal teli fejtegetésbe kezdett a munka és a tőke ellentétéről. A „munkást és a polgárt ellentétei fűzik össze", de ők a munkások nem akarnak ellenségesen fellépni, ők „nem proletárok, hanem derék munkások akarnak lenni", a „nagyipart kell fejleszteni, ahol képzett munkásként dolgozhatnak, megfelelő bér és rövidebb munkaidő mellett, ahol önképzésük és fejlődésük előrehaladhat". Hermann ismételten felszólalt és kifejtette, hogy a választójog azért illeti meg már most is a munkásságot, mert „a munkás katonáskodik, adózik, indirekte többet mint a tényleges adófizetők". Egy újabb felszólaló szerint „jogosak a béremelési követelések, de csak akkor, ha az árakkal együtt emelkednek. Jogos a munkaadói panasz, hogy sok a lusta munkás. Az italozást kellene kerülni, a munkaadóval a jó kapcsolatot kellene kiépíteni." A gyűlés határozathozatallal ért véget, amelyek a következőket tartalmazták: I. Támogatják az ellenzéket, de a munkásegylet megőrzi minden törekvéssel szemben az önállóságot. II. A munkásság képzését elsőrendű feladatnak tartják. III. Az egylet helyesnek tartja a hosszú munkaidők leszállítását, a bérek rendezését. IV. Nyílt levélben követeli a munkásság részére a választói jogot.'

17