Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

MUNKÁSMOZGALOM AZ I. VILÁGHÁBORÚ ALATT

bár fájlalva a kultúra megtiprását.. . azzal a tudattal fogtak fegyvert, hogy az ellenség, amely most az orosz zsarnokság képében velük szemben áll, még arra is elég méltó, hogy maga a szociáldemokrácia, mint a tömeggyilkosság ellensége, felvonuljon a letörésére, akár fegyveres eszközökkel. Ennek az ellenségnek a teljes letörése a szocializmus eszméjének is hatalmas segítő eszköze, mert ami zsarnokság, haladás ellenesség elképzelhető, azt mind magába egyesíti az orosz cárizmus zsarnoki uralma. És ennek az uralomnak további fennmaradása magának a szocializmus eszméjének egyik legfőbb akadálya a megvalósulás felé törekvő útjában . . . egyenesen kényszerítve vagyunk arra, hogy harcoljunk, mert veszélyeztetve látjuk a bukás esetén a már meglévő kultúrát és népszabadságot.. ." A háború igenlése 1914 nyarán a munkásság jelentős részét megrendítette. Igazán nem vonhatjuk kétségbe a nacionalista hullám tényét, de a munkásosztályt teljesen még az első napokban sem borította el, nem utolsó sorban a Szociáldemokrata Párt korábbi internacionalista propagandája következtében. Álljon itt bizonyításul a Munkás egy cikke. „A bányagondnok úr hazafisága. A városi bányagondnok úrról van szó, aki a minap egy somogyi bányamunkás feleségét, akinek férje hadbavonult, amint megjelent a kenyérkereset nélkül maradt asszony nála, hogy segítséget kérjen, azzal utasította el őt, „hogy menjen a Szabóhoz (pécsi párttitkár), aki a sztrájk alatt is két hónapon át hordta nekik a kenyeret, kérjen most is attól segítséget". Hát ennek a jeles úrnak a figyelmébe ajánlhatjuk, hogy a munkásokat nem a Szabó küldte a háborúba és azok az érdekek, amelyekért esetleg ezek a szegény emberek a vérüket ontják, nem a Szabó érdekei, minthogy a sztrájk sikere sem az ő érdeke volt. A sztrájkot önmagukért vívták (hivatkozás a nyolchetes bányászsztrájkra) a mostani háborút pedig azért a hazáért, amelyet a Dunagőzösnek több oka van védeni, mint Szabónak vagy a többi munkásnak."

17 A Szociáldemokrata Párt tekintélye 1914-ben megrendült ugyan, de nem beszélhetünk a párt teljes kompromittálódásáról. Erre nem került sor, hisz a párt nem volt a parlament tagja, miniszteri tárcákkal sem rendelkezett, és így megőrizte a hatalommal szembeni különállását, és ezt mindig hangoztattta is. Megmaradt számára az a lehetőség, hogy a munkáspanaszok ügyében eljárhasson, az élelmezési nehézségek csökkentéséért szót emelhessen, ilyen célú beadványokat nyújthasson be, a hadbavonultak hozzátartozóinak próbáljon segítségére lenni, követelje a spekuláció és a drágaság megfékezését. Az is tény, hogy a szociálsoviniszta periódus viszonylag rövid ideig tartott. Hajdú Gyula írja: „A háború néhány első hónapja a meglepetés, a tájékozatlanság zavarában folyt le. Nem találtuk meg mindjárt a szocialista hangot.. . Valamennyien rabjai voltunk a hivatalos propagandának, a háború előtti nevelésnek, mely a reakció forrásának és egyedül reakciósnak a cári zsarnokságot kívánta feltüntetni. Magával ragadott bennünket az első időben az általános háborús láz. A szocialista öntudatot elhomályosította a „hazafiúi kötelesség".

18 Az általános mozgósítás nyomán bevonultak a tartalékosok, a népfelkelők első korosztályai; a gyárak, a műhelyek dolgozóinak sorai meggyérültek, a szakszervezeti és a pártmunka megakadt. A háború nem csupán a frontokon harcoló katonák számára bizonyította be nagyon gyorsan, hogy milyen szenvedést jelent, hanem az itthonmaradottak életét is napról napra nehezebbé tette. A sörgyár kijelentette, hogy a háború folytán a kollektív szerződés érvényét veszítette, leszállítják a munkabéreket. A gabonaárak egy hónap alatt 50%-kal emelkedtek. Rohamosan minden drágább lett.